50493

Szlovákiában ugyan már lekerült a napirendről az üzletek kötelező vasárnapi zárva tartásának kérdése, a Duna túloldalán azonban még csak most kezdik csúcsra járatni az ezzel kapcsolatos hisztériát.

Legutóbb a gyurcsányista Demokratikus Koalíció egyik képviselője tájékoztatta a közt arról, hogy pártja miért nem ért egyet az üzletek vasárnapi zárva tartásának ötletével. Oláh Lajos enyhén pállott “érvelésében” a legbájosabb tétel a Szlovákiára való hivatkozás volt. Szerinte ugyanis ideát már a “kezüket dörzsölgetik” a szlovákok, arra lesve, hogy a magyar vásárlók majd elözönlik őket. Feltéve, ha a magyar bevásárlózombik teljesen immunisak az euróárfolyamra.

Magyarországon a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) dobta be az állóvízbe a fél hegynyi sziklát: a párt javaslata szerint vasárnaponként zárva kéne tartaniuk meghatározott kereskedelmi egységeknek – meghatározott kivételekkel. A felháborodás – meghatározott körben – elementáris erejű volt, az egyébként elnyomott, agyoncenzúrázott, megfélemlített balliberális média hisztérikus rohamokban ecsetelte a KDNP által ránk zúdítandó világvégét. Nincs nehéz dolguk a derék sajtóiparosoknak, ugyanis bőven van rá kereslet a társadalom szélesebb rétegeiben is. Kényes kérdés ez a vasárnapi pihenőnap, úgy tűnik, mi, közép-európaiak szeretünk (vasárnap) vásárolni. Igaz, nyögni is szeretünk, hogy nincs miből. De mégis. Végtére is nyakunkon a karácsony, márpedig meg vagyon írva, hogy ilyenkor azt is el kell költenünk, amit meg sem kerestünk. Új értelmet nyert az advent is: semmi köze a latinhoz, mindenki tudja, hogy az “adventure”, a kaland angol szó rövidülése, mert így egyszerűbb.

Kétségtelen, hogy a kereszténydemokratáknak nincs érzékük az időzítéshez, különben nem most, a bevásárlási láz tetőpontján hozták volna ezt az ötletet. Ettől még igazuk lehet – illetve, és ez most kizárólag a szerző személyes véleménye: van is. Amit vasárnap elverhetsz, elverheted azt szombaton is…

Szűcs Dániel, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”49660,47678,47157″}