50457

Nem könnyítik meg a középiskolai felvételi követelményeket, erről döntött a szlovák alkotmánybíróság csütörtöki ülésén. A plénum ezzel elutasította a KDH közoktatási törvényt módosító javaslatát. A javaslat elősegítette volna a rosszabb tanulmányi átlaggal rendelkező alapiskolások felvételét a kiszemelt tanintézménybe, írta a TASR hírügynökség.
Ugyanakkor az alkotmánybíróság is elismerte, a jelenlegi kritériumok – miszerint tanulmányi átlaghoz kötik a felvételt – nem összeegyeztethető az alkotmánnyal. A politikusoknak hat hónap állt rendelkezésre, az elfogadott törvény módosítására. A KDH ezt kihasználva, szerette volna megkönnyíteni a felvétel kritériumait. A jelenleg érvényben lévő törvény szerint a tanulók 2,0 tanulmányi átlagig nyerhet felvételt a gimnáziumokba. Az érettségivel végződő szakiskolai tanulmányokra 2,75-ös átlagig vehető fel a diákok. Azon gyermekek, akik 2,75-ös átlagnál rosszabbul teljesítettek, nem felvételizhetnek érettségivel végződő tanulmányi szakra.
A kereszténydemokraták túl keménynek tartják ezeket a feltételeket. „A jelen gyakorlat szerint elveszik a továbbtanulás lehetőségét azon diákoktól, akik más, nem főtantárgyi területen tehetségesek” – jelezte a KDH. Hozzátette, a nem megfelelő átlag nem mindig jelent alacsonyabb szintű tudást. Több más, a tanulón kívüli körülmény is okolható a kedvezőtlenebb átlagért, ezért is szerették volna a törvény módosítani, jegyezték meg végezetül.

PP, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”49752,49459,48377″}