50775

A Rivalda Színház és az .A.S.A. SLOVENSKO spol. s r.o. közös produkciójaként jött létre a Vedd fel! Gyűjtsed! Dobd ki! című beavató színházi előadássorozat óvodások és kisiskolások számára Dunaszerdahelyen.
Az .A.S.A. minden évben igyekszik ösztönözni a kicsiket a hulladékok szelektálására. Előfordult már, hogy közösen a gyerekekkel keresték a kiskakas gyémánt félkrajcárját a szemétdombon. Idén egy meseprodukcióra esett a választás.

A mesében a gyerekek együtt tanulják meg Kuka Manóval és Megtisztít felügyelővel, hogy melyik színes kukába milyen szemét kerül. Az előadás magyar és szlovák nyelven egyaránt megvalósult. Sziklai Krisztina, a Rivalda Színház színésze, a mese szerzője és szereplője a Felvidék.ma-nak elárulta, hogy az előadások mindig remek hangulatban teltek. A kicsik egyszerre játszhattak és tanultak.
Párszor előfordult, hogy egy-két gyerkőc nehezebben oldódott fel, de a végén mindenki boldogan fényképezkedett együtt Kuka Manóval. „Egyébként le a kalappal az a tanító nénik előtt, a legtöbb óvodában ugyanis nem volt új a gyerekek számára a hulladék szelektálása, azt például mindig tudták, hogy az üveg a zöld konténerbe kerül. A mese végén az összes csöppség lehetőséget kapott bemutatni újonnan szerzett tudását.
Libasorba álltak, mindenki kapott egy szemetet Kuka Manótól, majd Megtisztít felügyelő szigorú felügyelésével eldöntötték, hogy a három közül melyik színes konténerbe dobják azt. Végül egy közös Vedd fel! Gyűjtsed! Dobd ki! kiáltással búcsúztunk a gyerekektől” – mondta Sziklai Krisztina.

Az összes dunaszerdahelyi óvodát meglátogatták, szlovákul ötször, magyarul pedig tizenháromszor adták elő a mesét. Jártak a Barátság téri óvodában, a Benedek Elek óvodában, a Halpiac tériben, a Jesenský utcaiban, az Október utcaiban, a Rózsa ligeti óvodában, a Széchenyi utcaiban, a SzNF téri Meseerdő óvodában is. Az előadás szereplői Sziklai Krisztina, Szabó Manyi és Kárpáti Anita volt. Közreműködött Tilajčík Edit, aki a mesét szlovákra fordította.

Szabó Mária, Felvidék.ma
További fényképek ITT>>> tekinthetők meg.