51127

Nem tett jót a téli szünet a komáromi Spartaknak, a másfél hónapos szünet után ugyanis vereséggel kezdte az évet a dél-szlovákiai együttes. Panaszra azonban nincs ok, hiszen a Spartak ezzel együtt is remek sorozatot tudhat magáénak: a csapat legutóbbi nyolc fellépéséből hatot megnyert, s csupán kettőn szenvedett vereséget.

Hosszzab téli pihenőt követően, ugyanakkor kedvező előjelekkel (az Igló és a Trencsén elleni győzelem után) hazai pályán fogadta a Spartak Komárom a Privigyét. A vendégek azonban minden előjelre rácáfoltak: három szoros és kiélezett játszmában bizonyultak jobbnak a komáromiaknál. Az első játszmában hajszálon múlott csak a privigyei pontszerzés (25-23), ahogyan a másik kettőben sem adta meg magát könnyen a Spartak, ám a vendégek a döntő szituációknál higgadtabbak maradtak, így a második és a harmadik játszmát is 25-21-re nyerték. Spartak Komárom – VK Privigye: 0-3.

lm, Felvidék.ma
Fotó: facebook