51707 2

A Balassi Intézet öt munkatársa február 9-én indult felvidéki körútra. Tájékoztatót tartanak felvidéki középiskolák diákjainak a magyarországi felvételi eljárásról, érettségiről, érettségi előkészítőről és ösztöndíjakról.  
A nyugati régió első állomása a komáromi Selye János Gimnázium volt, ahol a negyedik évfolyam közel 120 tanulójának tartottak előadást a magyarországi továbbtanulási lehetőségekről. Tovább utazva folytatják előadás-sorozatukat az érsekújvári Pázmány Péter Gimnáziumban, majd a párkányi gimnáziumban is. A keleti régióban látogatást tesznek Tornalján, Kassán és Királyhelmecen is a magyar tannyelvű gimnáziumokban.
A komáromi gimnáziumban a 45 perces előadás elején Andruskó Imre, a gimnázium igazgatója megköszönte a Balassi Intézet munkatársainak, hogy eljöttek, valamint beszámolt arról, hogy a gimnázium által készített statisztika alapján elmondható, hogy diákjaik 20-30 százaléka felvételizik évente magyarországi felsőoktatási intézménybe.

Kuhár Eszter, a Balassi Intézet pályázati referense elmondta, hogy a magyarországi felvételivel kapcsolatban az elsődleges információforrás awww.felvi.hu felületen érhető el. Ez az információs felület elektronikus, akárcsak a jelentkezés módja: kizárólag csak elektronikusan lehet bejelentkezni. Első lépésként ki kell választani a szakot, szakpárokat az érdeklődés függvényében. Kiemelte, hogy magyarországi egyetemekre érettségi alapján lehet bekerülni. A középiskolások számára fontos tudnivaló, hogy a kiválasztott szakhoz milyen érettségi tantárgyak választhatóak. A szlovákiai középiskolák érettségi tárgyai középszintű érettséginek számítanak a magyarországi felvételi eljárásban (kivéve a közös Európai Referenciakeret szerinti B2-es idegen nyelv tárgyból tett érettségit). Érdemes tehát összehangolni a kívánt szakot, szakpárokat az érettségi tárgyakkal, hogy legyen két olyan érettségi tárgy, amelyből biztosan pontot lehet szerezni a magyarországi felvételi eljárásban.

Ha ez nincs, akkor legalább középszintű érettségire kell bejelentkeznie a diáknak Magyarországon, viszont vannak olyan szakok, amelyre csak emelt szintű érettségivel lehet bejelentkezni. (két emelt szintű érettségi kell pl. az orvosképzésre, fogorvos-, gyógyszerész-, állatorvosi-, erdőmérnöki képzésre. Bölcsészettudomány területen és társadalomtudomány területen valamint még néhány egyéb területhez tartozó szakon is a két tantárgyból egy tantárgynak emelt szinten kell sikerülnie). Kivételt képeznek még olyan szakok, ahol alkalmassági vizsgát is kell tenni (pl. az építész-területen, ahol rajz alkalmassági vizsgát kell tenni), illetve a művészeti területeken gyakorlati vizsgákat kell tennie a jelentkezőnek a felvételhez. A felvételi eljárás pontszámítással történik, legjelentősebb része annak a két tárgynak az eredménye, amely a szakhoz szükséges. Ez egy 500 pontos rendszer, amelyből maximálisan 400 pontot lehet megszerezni az érettségi, illetve a középiskolai év végi eredmények alapján és egy 100 pontos egységet lehet többletpontokból összegyűjteni. Többletpontokat részben az emelt szintű érettségivel lehet szerezni. Ha 45 százalék fölött sikerül az emelt szintű érettségi, akkor 50 többletpontot kaphatnak érte, ha a pontszám részben abból a vizsgaeredményből kerül kiszámításra. Nyelvvizsga után is lehet többletpontot kapni.

Fontos tudni, hogy a külföldi  – jelen esetben a szlovákiai magyar – középiskolákban érettségit szerző diákok számára középfokú nyelvvizsga többletpont mindenképpen jár, ez 28 többletpontot jelent. Amennyiben az iskola vezetése igazolja, hogy legalább két éven keresztül tanult a diák szlovák nyelven egy közismereti tantárgyat – ez lehet maga a szlovák nyelv és irodalom is –: ezért az igazolásért felsőfokú nyelvvizsga többletpont jár (40 pont). Ezt az igazolást már a jelentkezéshez is lehet csatolni (határidő február 15, vasárnap éjfél), vagy akár a tanév végén, az érettségi bizonyítványhoz is hozzá lehet csatolni. Hasznos információkhoz juthatnak továbbá a diákok a már említett felvi.hu honlapon, ahol az elektronikus tájékoztatónak van egy határon túliak számára készített menüpontja is, a hatos, amely kifejezetten a külföldi középiskolákban végzett diákok számára szól. Itt az osztályzatok megfeleltetése is megtalálható, ezzel könnyen lehet számolni, meg lehet nézni, melyik jegy minek felel meg.

A magyarországi felsőoktatási felvételikre jelentkezni február 15-ig lehet, ahogy már említettük, csak elektronikus úton, regisztrációt követően egy saját felvételi felület jön létre és ezen lehet online kitölteni a jelentkezést, segítő szövegek kíséretében. Ez a felület rendkívül könnyen kezelhető, módosítható a határidő lejártáig, felhasználóbarát. Kuhár Eszter felhívta a diákok figyelmét arra, hogy a jelentkezésnél a „személyes adatok” menüben van egy olyan rész, ahol a magyar nemzetiséget „X”-szel meg kell jelölni, amennyiben a jelentkező annak vallja magát. Ez fontos mozzanat, hiszen kiemeli a jelentkezőt a minden szempontból külföldi szlovák nemzetiségű szlovák állampolgárok közül. Szintén a jelentkezési lap kitöltésének az elején már meg kell határozni, hogy milyen módon kívánják az eljárási díjat megfizetni. 

Ez történhet átutalással vagy online banki tranzakcióval. Nem kell, hogy a diák nevén legyen a bankszámla, amelyről az eljárási díjat küldik, azonban a személyes jelentkezési e-lapnak van egy egyéni azonosító száma, amely a kitöltés megkezdése után láthatóvá válik, illetve visszaigazoló e-mailben is megkapja a jelentkező. Ennek az azonosító számnak szerepelnie kell az átutalás közleményében. Nem kell megvárni a hitelesítési lap kinyomtatásával azt, hogy a pénz beérkezzen, mivel csak február 16-tól dolgozza fel a rendszer, amely 1-2 hétig is eltarthat. A következő fontos dátum február 23, amely az elektronikus felvételi hitelesítési határideje – a már 2015.február 15-ig véglegesített e-jelentkezési lap hitelesítő adatlapjának (egy pdf fájlt generál a rendszer, ezt kell kinyomtatni) aláírása után (amennyiben a diák még nem töltötte be 18. életévét, a törvényes képviselő aláírása is szükséges) postára kell adni, vagy egy ún. „ügyfélkapu” regisztráción keresztül is megvalósulhat ez a hitelesítés, de a pályázati referens inkább a postai úton történő feladást javasolta. 

Az alapdíj 9000 Ft, amely 3 jelentkezési helyet tartalmaz, további két helyet lehet még megjelölni, 2-2 ezer forintos felárért. Két lehetséges finanszírozási forma közül lehet választani: állami ösztöndíjas (külön ösztöndíjat nem tartalmaz, a magyar állam fizeti a képzés díját), valamint az önköltséges forma. Amennyiben valaki önköltséges formára is jelentkezik, érdemes ezt az utolsó helyre rangsorolni. Az öt jelentkezési helyet ajánlatos kihasználni, de sorba kell állítani. 

Azt javasolt az első helyre tenni, ahová a leginkább szeretne bejutni a diák. A magyarországi e-felvételi jelentkezéskor már megadott szakok sorrendjének egyszeri módosítására is lehetőség nyílik a személyes e-felvi felületen – 2015. július 9-ig. Szintén ez az a dátum, amíg a hiányzó, illetve a jelentkezéskor még rendelkezésre nem álló dokumentumokat (pl. érettségi bizonyítvány) pótolni lehet, ezeket is postai úton, ajánlott módon érdemes feladni. A felvételi ponthatárok kihirdetése 2015. július 23., de legkésőbb 2015. augusztus 5-ig közzé teszik a besorolási határozatot a személyes e-felvételi felületen , valamint meg kell érkeznie a kiértesítő e-maileknek.

Kuhár Eszter tájékoztatást tartott a magyarországi érettségi lehetőségekről. Az érettségi bejelentkezés határideje 2015. február 16. „Ez egy teljesen különálló folyamat a felvételi jelentkezéstől, külön csatornán történik, független egymástól. Egyedül az eredménye fogja összekapcsolni a felvételivel” – mondta el Kuhár Eszter. Aki szeretne magyarországi közép és emelt szintű érettségire jelentkezni (mert szükséges a felvételijéhez, vagy mert többlet pontokat szeretne vele elérni), az a magyarországi regionális kormányhivatalokban tudja megtenni (javasolt Győr, Tatabánya, Budapest, Salgótarján, Miskolc, Nyíregyháza).

www.oktatas.hu honlap tartalmazza az érettségivel kapcsolatos információkat. Itt található egy elektronikus jelentkezési lap, amit kitöltés után nem online kell beküldeni, de postára kell adni, esetleg személyesen is be lehet vinni a kiválasztott kormányhivatalba. A postai feladás legkésőbbi dátuma február 16 lehet. Fontos része még, hogy meg kell adni egy magyarországi értesítési címet, amelyre a vizsga idejéről és helyéről kiküldhetik a pontos információkat. Szintén csatolni kell a befizetésről szóló bizonylatot ebben az esetben is. 
Az emelt szintű érettségi díja 26 000 Ft egy tárgy esetén, a közép szintű érettségi díja 16 000 Ft, szintén tantárgyanként. A tanulmányi referens még kiemelte, hogy minden érettségi tantárgyból hozzá lehet férni az elmúlt évek feladatsoraihoz szintén az oktatás.hu felületen „köznevelés” menüpontban.

A felvidéki tájékoztató út további fontos részleteivel következő írásunkban foglalkozunk.

A Selye János Gimnáziumban tartott tájékoztatón készült képeket itt megtekinthetik.

Szalai Erika, Felvidék.ma
Kép: a szerző felvétele

{iarelatednews articleid=”50457,51676″}