51880

Negyedik alkalommal rendeztek Serkén nótástalálkozót. A rendezvény megálmodója és szervezője Lichtmannegger Tibor minősített magyarnóta- és népdalénekes, aki Kárpát-medence legjobb hangú magyarnóta-énekeseinek előadásában minden évben színpadra varázsolja a legszebb magyarnótákat.
Idén a Felvidékről felléptek Csank Tímea, Bozó Ágnes, Kukolíkné Szendrei Rózsa, Lőrincz Roland, Csókás Bertalan, Szitás Ida, Kovács Magdaléna és Lichtmannegger Tibor. Magyarországról érkezett Bányai Márton, Szabó Lajos, Gyöngyösi Kiss Anna, Simon Zsóka, Pál György, Forgács Erzsébet, Kasza Szilvia és Kiss Tibor. Kali Margit pedig Erdélyből jött el a találkozóra.
A zenei kíséretet Trifonti Iván és cigányzenekara biztosította. Öröm volt számukra énekelni a nótaszerető kedves közönségnek, akik szűnni nem akaró tapssal jutalmazták a fellépőket. Példaértékű összefogással remek rendezvényt tudtak a serkiek megvalósítani. A 17 fellépő mellett helyet kapott a műsorban egy kis vicces mesécske a kismarjai Szabó Éva előadásában. Ugyancsak fellépett a Szaniszló Kincső néptáncegyüttes, Antal Márk, valamint a lukanényei citerások.
Mivel tavaly a legjobb női nótaénekesre szavazhatott a közönség, így idén a legjobb férfi nótaénekesnek Bányai Mártont szavazták meg. A szervező és támogatói továbbra is hűek maradnak célkitűzésükhöz, hogy a magyarnótát megőrizzék és megszerettessék mindenkivel a Felvidéken és azon is túl.
További képek megtekinthetők a Képgalériában ITT>>>. 

Szitás Ida, Felvidék.ma
a szerző felvételei
{iarelatednews articleid=”51736,50206,49132,42494″}