51941

(FRISSÍTVE!) Hogy lesznek-e kétnyelvű, pontosabban: magyar nyelvű feliratok is a rövidesen megnyíló somorjai Kauflandban, nem tudom. Mindenesetre a negyven személyiség, aki ilyen kéréssel fordult az üzletlánc illetékeseihez, megtette a magáét. Jól ki is osztják őket érte „névtelen” többségi polgártársaik.

FRISS: Időközben a Kaufland közleményben reagált a somorjaiak nyílt levelére. A vállalat ebben azt írja, azokon a reklámhordozókon, információs táblákon, szórólapokon, amelyeket a boltokon belül és kívül helyeznek el, kizárólag szlovák nyelvű feliratok olvashatók majd – ezeket ugyanis központilag és egységesen az ország valamennyi Kaufland üzlethelyisége számára gyártják le.
„Minden más tájékoztató anyag, amely konkrétan a somorjai bolt számára készül, kétnyelvű lesz, mint például a városban és környékén elhelyezett navigációs felületek, és azok a táblák is, melyeken a nyitvatartási idő szerepel. A magyar nyelvű regionális nyomtatott sajtóban szintén magyar hirdetéseket helyezünk majd el, és azok az alkalmazottaink, akik tudnak magyarul, a vásárlóinkkal két nyelven fognak majd kommunikálni, ez érvényes a hangosbemondó hirdetéseire is. Ezt a gyakorlatot egyébként Szlovákia több városában is bevezettük – áll a közleményben, melynek teljes szövege a www.samorincan.sk oldalon ITT olvasható.
A nyilatkozatban kiemelik, „a vállalat nyilvános kommunikációja során betartja az államnyelv és a kisebbségi nyelvhasználati törvényt”, s ezzel nem is igen lehet vitatkozni. Azzal azonban már sokkal inkább, hogy a Most-Híd által korábban agyondicsért kisebbségi nyelvhasználati törvény valójában mennyit is ér a gyakorlatban.

—–
Hogy lesznek-e kétnyelvű, pontosabban: magyar nyelvű feliratok is a rövidesen megnyíló somorjai Kauflandban, nem tudom. Mindenesetre a negyven személyiség, aki ilyen kéréssel fordult az üzletlánc illetékeseihez, megtette a magáét. Jól ki is osztják őket érte „névtelen” többségi polgártársaik. Egy-két szlovák nemzetiségű helyi polgár is támogatja ezt a kezdeményezést, de a nép szava – a Šamorínčan.sk honlapon szlovákul olvasható nyílt levélhez fűzött kommentjeiben csak hangsúlyossá és a napnál világosabbá teszi, milyen az uralkodó közfelfogás Szlovákiában, a szlovák többség esetében.

Tipikus, köpködő hangnemben ócsárolják egyrészt az aláírókat, másrészt a kezdeményezésüket, a kérésüket. Akad, aki többször is kétségbe vonja, hogy Somorja lakóinak több mint az 57 százaléka magyar nemzetiségű lenne. Van, akinek (Renca) maga a kérés nevetséges, mert kizárólag egy vállalkozó üzleti érdekétől teszi függővé, hogy az mit tegyen vagy ne tegyen meg a vásárlóiért. Gondolom, másként állna a szája, ha – ugyanezen az alapon – kizárólag németül feliratozna a Kaufland, s rögtön citálná rá a nyelvtörvényt meg a „Na Slovensku po slovensky!”-t.

Mint (ab-c és alfo) teszi: „Miért nem követelik rögtön a levél aláírói, hogy forinttal fizethessenek…? Vásárlás előtt a bankban válthatnának. Hogy senkit ne sértsek…” Bár ez inkább már egy „za Dunaj”-jal ér fel. Vagy a mosdatlan szájú (Iveta), aki állítólag tud magyarul is, de majd szétveti a méreg, hogy a magyarok csak makognak szlovákul, holott minden iskolában tanítják a szlovák nyelvet… De Brony-nak is csak ennyi jutott eszébe a kezdeményezésről.

Tipikus az is, hogy az aláíróknak ki-ki olyan problémák megoldásának a felkarolását ajánlja az ehhez hasonló „botorság” helyett, mint a kutyapiszok összegyűjtése, a pozsonyi főút közlekedési gondjainak rendezése, több játszótér, kevesebb szemét a kukák körül… Miért nincs több kardiológus stb. S van, aki kétségbe vonja, hogy Somorján akad ember, aki nem ért szlovákul – „…hisz még a mustárt is horčicának hívják”.
Nos, ez az utóbbi telitalálat. Mert épp a vizuális kétnyelvűség lényegére mutat rá. Ha ugyanis rá lenne írva a dobozra a Horčica mellett a Mustár is, annak hívná a felvidéki magyar is. De nincs ráírva! Ahogyan a termékek csomagolásán a soknyelvű tájékoztatók közt is elvétve találni magyar feliratot, holott éppenséggel lehetne, ha multiék is úgy akarnák, mert ott vannak ők magyar piacon is. Üde kivételt jelentenek a Gútai Búzalisztek, amelyek még a pozsonyi szuper- és hipermarketek polcain is viselik egyik oldalukon a magyar nyelvű feliratot. Az otthon érzését sugallják. Ezért vagyok a kitartó vásárlójuk.

36 komment – ennyi az állás jelenleg, és szinte mind a magyarok elleni felhorgadás. Bizonyítandó az összes eddigi közvélemény-kutatási eredményt arról, hogy a szlovákok nem szívelik a magyarokat. Akkor sem, ha ezt nem verik nagydobra. Vagy csak akkor, ha névtelenek maradhatnak. A Šamorínčan.sk kommentelői közül az egyiknek (MD) van még egy további, érdekes megjegyzése: a somorjai magyarok számarányáról írja, hogy „az csak addig annyi, amennyi, míg az összes jöttment be nem jelentkezik állandó lakhelyre!!!” De ez már egy másik, igen komoly téma, hisz elgondolkodtató, mit fognak összekommentelni akkor, amikor már az övék lesz az 57,4 százalék….
Nem annyira régen a szlovák közrádió külföldi, spanyol nyelvű adásának katalán munkatársa – történetesen ő is Somorján élt – méltatlankodott azon, hogy szlovák barátnője (élettársa?) leszólta a városka magyarjait. Felháborodottan oktatta ki, hogy náluk – Katalóniában – a beköltöző köteles tiszteletben tartani a katalánokat, a régió hivatalos katalán nyelvét is illik megtanulnia – a kölcsönös tisztelet jegyében. S aki erre nem képes, annak nem nagyképűsködnie kell, hanem lapulnia.

Hogy ezt megérti-e a Kaufland (meg a többi multi, mely szintén adós a kétnyelvűséggel) vagy a somorjai szlovákok többsége is, lassacskán – a boltmegnyitáson – kiderül.

-ngyr-, Felvidék Ma{iarelatednews articleid=”51837,45427″}