51558

Kézfogással zárult ma a Bazini Járásbíróságon Iveta Radičová korábbi és Robert Fico jelenlegi kormányfő pere. A néhai politikai ellenfelek békét kötöttek egymással a bíróság előtt, amelynek tárgya a kézfogás és a kölcsönös megbocsátás volt.

Azt, hogy békekötéssel zárják az ügyet, Robert Fico javasolta.  A Ficóval a bíróság folyósáján lezajlott rövid négyszemközti beszélgetést követően Radičová elfogadta az ajánlatot.
A volt kormányfő asszony egyebek mellett Fico egyik 2011-es sajtótájékoztatón mondott kijelentéséért perelte be a jelenlegi kormányfőt. Az akkor még ellenzékben lévő pártvezér ugyanis az oserpataki (Osrblie) biatlonstadion befejezése kapcsán korrupcióval hozta összefüggésbe Radičová nevét. Az ügy a Pozsonyi Kerületi Bíróság tavalyi döntése után került vissza az elsőfokú bíróságra. A kerületi bíróság a járásbíróság döntését, amely szerint Ficónak nyilvánosan bocsánatot kellett volna kérnie, megsemmisítette.

dé, Felvidék.ma
Fotó: TASR
{iarelatednews articleid=”47899,41205,39491,29825″}