51579

A vonatkozó törvény módosítását az MKP és a KDH megyei frakciója kezdeményezte. Farkas Iván megyei képviselőt kérdeztük.
2015 januárjától a Nyitra megye hatáskörébe tartozó magán- és egyházi fenntartású iskolák is megkapják az állami fejpénz száz százalékát – döntött a megyei önkormányzat január végi soron kívüli testületi ülésén.

„Nyitra megyében az eddigi gyakorlat az volt, hogy 88 százalék volt meghatározva minden évben a magán- és egyházi iskolák számára. Egy tavalyi decemberi testületi ülésen, amikor terítékre került a megyei hivatalnak a javaslata, amiben továbbra is 88 százalék szerepelt, az MKP a KDH-frakcióval történő egyeztetés után úgy döntött, hogy benyújt egy módosítást, amelynek a lényege az volt, hogy felemeli a fejpénzt az egyházi és magániskolák esetében is száz százalékos szintre. Ez akkor nem tetszett a Smer frakciójának, aminek következtében az MKP-KDH közös módosítása nem kapott többségi támogatást, ahogyan az általános érvényű rendelet, a végső rendelkezés, amihez háromötödös többség kell, sem kapta meg a támogatást. Így tehát nem tudtunk ezzel kapcsolatban dönteni a törvény értelmében 2014. december 31-ig” – mondta el a Felvidék.mának Farkas Iván.

Azonban egy január végi, soron kívüli testületi ülésen a megyei képviselők ezt korrigálták, addigra ugyanis megszületett a három frakciónak – a KDH, a Smer és az MKP – együttes megállapodása. „Ez azt jelenti, hogy az idei évtől kezdve azok az oktatási intézmények, melyek esetében eredeti hatáskörökről beszélhetünk, például egyházi és magán fenntartású zenei művészeti iskolák, napköziotthonok, étkezdék, kollégiumok számára a költségvetés ilyen módon megemelkedik – tette hozzá a megyei képviselő, kiemelve azt is, hogy az intézkedésnek nem volt komoly költségvetési vonzata: mindez csupán 102 ezer euróval érinti Nyitra megye büdzséjét.

Farkas Iván elmondta, a megyei önkormányzatban azzal érveltek, hogy ne az egyes intézmények szemszögéből értelmezzék a kérdést, hanem a szülők nézőpontjából. „Vegyünk egy példát: van egy házaspár, akinek a lánya megyei fenntartású gimnáziumban tanul, fiuk pedig egyházi gimnáziumba jár. Az apa és az anya rendes adófizető állampolgárok, miért kell diszkriminálni őket a tekintetben, hogy egyik csemetéjük, aki megyei iskolába jár, megkapja a fejpénz száz százalékát, a másik, amelyik egyháziba jár, pedig csak 88 százalékot kap?” – érvelt Farkas.
A nyitraihoz hasonló határozatot fogadott el korábban a kassai és az eperjesi megyei önkormányzat is. Ebben a két megyében az egyházi és magániskolákra vonatkozóan 2014-ben emelték száz százalékra az állami fejpénz mértékét.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”51432,51341,50656″}