51546

Január 30-án, szombaton játszotta soros felkészülési mérkőzését a Rimaszombat VSK második ligás labdarúgócsapat. A városi stadion melletti műfüves pályán a Geri-legénység papírforma győzelmet aratott a III. liga közép-csoportjában 6. helyen telelő szomszédos FK LAFC Losonc együttese ellen.

Sérülések és kisebb megbetegedés miatt több játékosunknak is ki kellett hagynia a mai találkozót, a szakmai stáb Trbalík, Halaj, Slovák, Tenkl, Lupták, Hladík, Illés és Köböl játékára nem számíthatott. Helyettük néhány új, a héten próbajátékra érkezett labdarúgó kapott lehetőséget Mejič (Dubnica), Marin Pejič (Inter Zaprešič – horvát 2. liga), Ramon (Vasas FC brazil).

A mérkőzés elején enyhe hazai mezőnyjáték után a rimaszombati Čery hagyta ki a találkozó első helyzetét. Szép cselek után, bátran tört a tizenhatosba, de szinte az utolsó pillanatban, ha üggyel-bajjal is, de tisztáztak a védők. A nem túl eseménydús első félidő végét jelző sípszó után 0:0-ás eredménnyel vonultak pihenőre az ellenfelek.

A második félidő eleje még néhány perces kiegyenlített játékot hozott, majd a hazaiak fokozatosan átvették a játék irányítását, és egyre inkább támadóbb szellemben játszottak. Az 57. percben aztán góllá érett a mezőnyfölényünk. Egy kapusról visszajövő labdát a horvát Pejič magabiztosan gurított a kapus mellett a hálóba, 1:0. Nem sokáig kellett várni a következő találatra, amelynek a főszereplője ismét a horvát szélső volt, akinek beadását többen is elvétették a tizenhatoson belül, de végül is a brazil Bruno a kapuba vágta, 2:0. A látottak alapján megérdemelt győzelmet aratott csapatunk, hisz a játék nagy részében fölényben futballozott.

A Rimaszombat VSK következő mérkőzésére február 7-én, szombaton Kazincbarcikán kerül sor, az ellenfél pedig a magyar NB III Keleti csoportjában 3. helyen tanyázó hazai KBSC lesz.

Rimaszombat VSK – FK LAFC Losonc 2:0 (0:0)
Rimaszombat, 50 néző. Vezette: Machyniak
Rimaszombat VSK: Beník – Mejič, Petrán, Sivčevič, Miloševič – Vargic, Hrušovský, Almasky – Pejič, Čery, Kolorédy Vezetőedző: Geri Gergely
Játszott még: Bruno, Biaľ, Gazda, Čiešok

Csomós Elemér, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”51476,51055,51002″}