51719

Az Yellow Blue Supporters (DAC) Fanklub szurkolói csoport legutóbbi összejövetelén elfogadásra került az “Ez itt B – közép” c. dal rövidített változata.
Mivel az új rigmusokat nehéz rövid időn belül aránylag nagy tömegnek elsajátítani, a szurkolói csoport arra gondolt, hogy valamilyen formában felvételt kellene készíteni erről.

Ennek értelmében február 11.-én, szerdán, 18.30 órakor a DAC Arénában szeretnék felénekelni. Erre várnak mindenkit, aki részese szeretne lenni a sporttörténeti hangfelvétel elkészülésének.

A gyülekezést a Pelikán büfé elé hirdették meg, ahonnan közösen lesz bevonulva a stadionba.
Tekintettel, hogy csak hangfelvétel a lényeg, így nem kell tartani a kedvezőtlen látási viszonyoktól.
Elöljáróban 20-30 jelentkezőt vártak, ám a jelentkezés a DAC-táborhoz híven olyan nagy mértékű volt, hogy az illetékesek úgy döntöttek a hosszú (eredeti) verziót is felénekelik.

Az aranytorkú érdeklődők a rigmus szövegét nyomtatott formában a helyszínen is kézhez kapják.

YELLOW BLUE SUPPORTERS: Ez itt a B közép

A SZÍVÜNK SÁRGA KÉK,
GYERE ÉS ÁLLJ KÖZÉNK,
énekeld a dalunk,
biztasd a csapatunk!

A szívünk sárga-kék,
ez itt a B közép,
velünk az Istenünk,
ki lehet ellenünk?

A szívünk sárga-kék,
itt van a Felvidék,
magyar volt az apám,
az lesz az unokám!

A szívünk sárga-kék,
mindennél többet ér,
A DAC-NAK SZURKOLUNK,
GYŐZNI FOG CSAPATUNK !

(refrén 2x)

ALE-ALÉ-ALEÓ,
ALE-ALÉ-ALEÓ,
A SZÍVÜNK SÁRGA -KÉK,
MINDENNÉL TÖBBET ÉR!!!

Felvidék.ma