52265

Balassagyarmati kiállítását követően a váci Katona Lajos Városi Könyvtár kiállítóhelyiségében mutatta be alkotásait Kutak Adrienn. Az ipolysági keramikusművész tárlatát március 5-én nyitották meg.

„Kutak Adriennek egyéni és csoportos kiállítása is volt már Vácott. A hagyományokat követve a könyvtárunkban minden évben teret biztosítunk egy ipolysági művész bemutatkozásának,. ezzel is erősítve a Vác és Ipolyság közötti testvérvárosi kapcsolatot. Ez fontos momentuma a kulturális együttműködésnek” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Mándli Gyula, a váci könyvtár igazgatója.

A tárlatot Pálinkás Tibor, a Honti Múzeum és Simonyi Lajos Galéria vezetője nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta: Kutak Adrienn a művészeti tevékenység mellett bekapcsolódik a város közéletének alakításába, valamint jelentős támogatással segíti a helyi rászoruló családokat. „Álmokat sző, melyek alkotásokká válnak a keze által” – hangzott el a könyvtárban.

Jellegzetes technikája a szürke és sötétbarna raku, valamint a színes samott. Az utóbbi években porceláncsodákat is készít. Elegánsan ötvözi az alapanyagokat, ezzel is meglepő alkotásokat teremtve. A tárlaton megjelent az olajos raku, egyszerű festett agyag és a fekete porcelán, valamint redukált samott kerámiák is.

Több felvidéki város részére készített köztéri műalkotást, illetve műemléket. Az egyik legjelentősebb a 2014-ben átadott dunaszerdahelyi Holokauszt-emlékmű. Ipolyságon szintén található a huszadik századi vérzivatarnak emléket állító alkotása, egyéb emléktáblákkal együtt.

Több országban vett már részt szakmai szimpóziumon. Legutóbb tavaly nyáron a Hódmezővásárhelyen megrendezett nemzetközi szimpóziumon szerepelt. A 25. Őszi Kerámiatárlaton „Ott fent vigyáznak ránk” című alkotásáért 2014-ben a Magyar Művészeti Akadémia díjazta.

„Az elmúlt közel egy évtized terméséből válogattam. Próbáltam kis kollekciókkal felvonultatni a művészetemet. Az itt kialakított anyaggal törekedtem szeletekben bemutatkozni a váci közönségnek” – fogalmazott a Felvidék.ma kérdésére. Hozzátette: jelenleg porcelán és agyag ötvözetű alkotásokban gondolkodik. Már több ilyen jellegű kerámia alapjait alkotta meg.

Hamarosan újabb emléktáblával gazdagodik Ipolyság. Kutak Adrienn alkotását a közeljövőben adják át a Pongrácz Lajos Alapiskolában. Az intézmény ezzel tiszteleg névadója előtt.
A kiállításról további képek megtekinthetők a Képgalériánkban ITT>>>. 

Pásztor Péter, Felvdidék.ma
a szerző felvételei
{iarelatednews articleid=”51096,47264″}