52722

„Ha a Fidelitasnál a ‘legnagyobb múltra visszatekintő’ jelzős szerkezettel fejeztem ki szövetségünket, akkor az IKSZ-nél a “legszorosabb” kifejezés tükrözi legjobban a két szervezet közti viszonyt” – mondta Gubík László, a Via Nova Ics elnöke a partnerszervezeteik kapcsán.

Múlt héten portálunk is beszámolt róla, hogy a Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas tisztújítást tartott, melyen Böröcz Lászlónak szavaztak bizalmat a küldöttek. A budapesti ünnepi kongresszuson jelen volt Gubík László is a Via Nova elnökeként.

A rákövetkező héten is hasonló meghívásnak tettek eleget a via novásoknak, mivel ekkor tisztújított a másik kormánypárt, a KDNP ifjúsági szervezete, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ), illetve a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ifjúsági társszervezete, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) is.

Gubík LászlóAz előbbin szintén Gubík László képviselte szervezetét és Felvidéket. Köszöntőjében a két szervezet szoros kapcsolatáról beszélt: „Ha a Fidelitasnál a ‘legnagyobb múltra visszatekintő’ jelzős szerkezettel fejeztem ki szövetségünket, akkor az IKSZ-nél a “legszorosabb” kifejezés tükrözi legjobban a két szervezet közti viszonyt. Olyannyira, hogy én az IKSZ-et már nem csak egy partnerszervezeteknek, de egyenesen testvérszervezetünknek tartom. Örülök, hogy minden alkalommal magyar nemzettestvérként köszöntik a felvidéki magyar fiatalokat, és kívánom nekik, hogy ne felejtsenek el ugyanezzel a testvéri szeretettel viseltetni egymás iránt sem. Hiszen ez a feladatuk, a testvériségen alapuló keresztény erkölcs képviselete a közéletben. Ezért fontos, hogy sok ifi kereszténydemokrata vállaljon közszereplést. Ellenkező esetben megteszi azt más, csak épp egyáltalán nem biztos, hogy az általunk fontosnak tartott értékek mentén. Ebben a pillanatban csak azt kívánhatom az IKSZ-nek, hogy párosuljon a közéleti szerepvállalás küldetéstudata a közösségen belüli testvériség parancsával. Ez a valódi kereszténydemokrácia.”

A mintegy 170 fős küldöttgyűlés Nacsa Lőrincnek szavazott bizalmat, így az elkövetkezendő két évben ő irányítja a szervezetet.

Csonka Ákos NagyváradonAz erdélyi partnerszervezethez pedig Csonka Ákos, a Via Nova Nemzetpolitikai Kabinetjének a vezetője látogatott Nagyváradra. Ő a MIÉRT segítségét méltatta felszólalásában. Elmondta, hogy számtalan mindenben vettek példát róluk, és megannyi strukturális, szervezési vagy kampánybéli elemet építettek be a Via Nova profiljába az Erdélyben látottak alapján. „Az, hogy a Via Nova ICS mára Felvidék legnagyobb és legaktívabb ifjúsági szervezetévé vált, az a MIÉRT-nek is köszönhető; ezért hatalmas hálával tartozunk, és elkötelezettek vagyunk, hogy a szervezeteink közti élénk kapcsolat a jövőben mégszorosabbá válik.”

A tisztújításon, melyen Kelemen Hunor is felszólalt a szintén székely Antal Lóránt kapta a legtöbb szavazatot, így a következő időszakban ő elnököl majd az erdélyi ernyőszervezetben.

VN, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”52620,52578,52440,52396,52158,52134″}