53269

Ötödik napja tart a parlament Váhostav-ügy kapcsán összehívott soron kívüli ülése. A plénum a Polgári Törvénykönyv módosításáról tárgyal, hogy a csődtörvénnyel ne lehessen olyan mértékben visszaélni, mint eddig.

Az ellenzéki képviselők a tanácsokozáson azt követelik, hogy a kormány terjessze a parlament elé a Váhostav – SK kishitelezői kártalanításának végleges változatát. Sokan közülük nem értenek egyet azzal, hogy a cég tartozásait az állam vásárolja fel a szlovák konszolidációs bankon keresztül, ezáltal az adófizetők pénzéből mentse meg a Váhostav-SK-t.

A képviselők szerint a mintegy 50 milliárd eurós tartozásért a cég tulajdonosainak is felelnie kell, és sürgetik, hogy az ő vagyonukat is vonják be az adósságrendezésbe.

Mint ismeretes, tegnap az üggyel kapcsolatosan az államfő, Andrej Kiska a főügyésszel is tárgyalt, a mai nap híre pedig, hogy a Váhostav zsolnai székházában razzia kezdődött. Mintegy 30 rendőr tartózkodik a székházban, de a cég szóvivője, Tomáš Halán szerint a pozsonyi székházukban is ott vannak, és dokumentumokat foglalnak le. A cég alkalmazottai mindenben együttműködnek a nyomozóhatósággal.

-ngyr-, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”53255,53250,53235,53141,53022,48832,52698,52881″}