54091

Nagy népszerűségnek örvend az elismert felvidéki történész, Simon Attila tavaly megjelent könyve, a Magyar idők a Felvidéken című kötet.

A hiánypótló mű annak a bő 6 évnek az eseményeit tárja fel, amikor Felvidék magyar lakta részét visszacsatolták az anyaországhoz. Ez ugyan történelmi igazságtételként hatott és maguk Trianon alkotói is deklarálták, mégis a II. világháború kimenetele miatt tabu téma lett a szovjet érdekszférába besorakozó II. Csehszlovákiában (sőt Magyarországon is a szovjet testvéri internacionalizmus miatt).

A könyvbemutatóra az Irodalmi Kávéház 98. rendezvénye keretében került sor a helyi Magyar Házban a Városi Könyvtár és a Csemadok helyi alapszervezetének a szervezésében. A történésszel egykori diákja, Csonka Ákos beszélgetett a témáról. Ennek során a könyv egyes részeinek értelmezéséről, előzményeiről és hatásairól esett szó, de kitértek számos összefüggésre is az időszak történetét boncolgatva.

Dedikált példánySzó volt a reintegrációs folyamatok nehézségeiről, az utána kialakult helyzetről és az ünnepnapként kezelt visszacsatolás utáni ellentmondásokról, de Kassa speciális helyzetéről illetve az ún. felvidéki szellemről is szót ejtettek a beszélgető felek. Egy-egy gondolatmenet kapcsán egészen a mai állapotok elemzéséig, értelmezéséig is elkanyarodtak, hiszen a történelmet jobbára a folyamatok keresztmetszetében érdemes vizsgálni.

A bő másfél órás előadás után a szép számú közönség is aktívan bekapcsolódott az eszmecserébe, kiteljesítve ezzel a képet a korabeli helyi viszonyok felelevenítésével is.

A találkozó végül a szerző dedikálásával és könyveinek megvásárlásával végződött.

tsák, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”52743,52227,51661,49702,49688,54047,53861,53748,53632,53345″}