55182

A menekültek befogadásával kapcsolatban az SNS teljes taglétszámmal áll ki a bősiek mellett. Mint mondták, lényegtelen hogy a bősiek nemzetiségi hovatartozása, a szlovák nacionalisták teljes létszámmal támogatják a bősiek a menekülttáborral szembeni érdekeit.

„A Csallóközben élő emberek, Szlovákia más területén élőkkel együtt nem érdemlik meg, hogy egy ötszáz fős menekülttábor létesüljön a szomszédságukban. A biztonságukat veszítik el a menekülttábor megnyitásával. Egész életüket nyugalomban élték le, emellett a térségben stratégiai fontosságú létesítmény található. Erre fel valaki odahelyez egy nagyszámú menekültcsoportot, akik huzamosabb ideig fognak ott élni” – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek Andrej Danko, az SNS elnöke.

Hozzátette: mindezt nem érdemlik meg az ott élő szlovákiai magyarok, ez a mi területünk, a mi államunk, ahol a mi törvényeink érvényesülnek. Mint hangsúlyozta: „A mi népünknek, legyen az szlovák, magyar, ruszin, vagy roma nem kell szembesülnie és érintkeznie e csoportokkal.”

A szlovák nemzetiek már július 22-én erősen kritizálták az aláírt memorandumot, melynek értelmében ötszáz menekültet vesz át Szlovákia Ausztriától. Ezzel kapcsolatban Danko kifejtette: az elfogadott memorandum sérti az ország szuverenitását, ellentétes az emberi jogokkal, Kaliňák a menekültügy területén példátlan megoldással állt elő, az SNS ezért szigorúan elutasítja a dokumentumot.

PP, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”55103,55023,54986,54961,54905,54895,54878″}