55561

Jóváhagyták az euróövezet pénzügyminiszterei péntek este a Görögországnak szánt harmadik mentőcsomag feltételeit.
A három évre szóló, 84-86 milliárd eurós segélycsomagból első részleteként 26 milliárd eurót utalnak át – adta hírül az MTI Brüsszelből.

A hírt Johan van Overtveldt belga pénzügyminiszter is megerősítette a Reuters hírügynökségnek.
Mint mondta, a résztvevők jóváhagyásukat adták az intézményi tárgyalók által még kedden kidolgozott elvi megállapodáshoz, “néhány kiegészítő intézkedéssel” megtoldva azt. Részleteket azonban nem árult el.
Az euróövezeti pénzügyminiszterek hat órán át tárgyaltak az athéni parlament által péntek reggel elfogadott hitelfeltételekről.

Németország viszont aggódik

Német illetékesek szerint Németország nem fogja támogatni a harmadik görög mentőcsomagot, ha a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem vesz részt benne. Az Európai Bizottság szóvivője szerint viszont keresztülvihető, hogy az euróövezeti pénzügyminiszterek testülete, az Eurogroup délutáni konferenciáján elfogadja a megállapodást, amely nélkül Görögország rövidesen fizetésképtelenné válna.

Michael Fuchs, a német jobboldali kormányzó pártok parlamenti frakciójának helyettes vezetője a Deutschlandfunk rádiónak adott nyilatkozatában pénteken döntő fontosságúnak nevezte az IMF részvételét, mint amin áll vagy bukik a megállapodás sorsa.

“Ha nem sikerül megnyerni az IMF-et, Wolfgang Schäuble (pénzügyminiszter) valószínűleg nem hagyja jóvá ma a megállapodást” – mondta Fuchs. Hasonlóan fogalmazott egy német kormányszóvivő is, míg a pénzügyminisztérium szóvivője elhárította a kérdést.

Az IMF csatlakozása egyelőre bizonytalan. A szervezet csütörtökön “előrelépésnek” nevezte az európai hitelezők és Görögország által kidolgozott csomagot, de jelezte, hogy nem kötelezi el magát, míg nem születik terv a görög adósságterhek enyhítésére.

Németország, több kisebb euróövezeti állammal együtt, ellenzi a görög adósság nagyszabású leírását, de jelezte, hogy hajlandó tárgyalni a terhek enyhítéséről a futamidők, a kamatmentes periódusok vagy a türelmi idő meghosszabbítása révén.

Fuchs szavai jelzik, hogy a CDU-ban, Angela Merkel kancellár pártjában és bajor testvérpártjában a CSU-ban is erősen ellenzik, hogy öt év alatt harmadszor is mentőövet dobjanak Görögországnak.

Nagy az ellenállás a lakosság körében is. A Forsa közvéleménykutató intézet felmérése szerint a megkérdezettek 57 százaléka nem támogatja Görögország újabb megsegítését, 84 százalékuk pedig nem bízik benne, hogy a görögök végrehajtják a vállalt kötelezettségeket.

Az EU bizakodó. Annika Breidthardt, a bizottság szóvivője “bátorítónak” nevezte a csomag erős támogatását a görög parlamentben, és “tökéletesen kivihetőnek” tartotta, hogy az Eurogroup délután rábólintson a megállapodásra.

Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az Eurogroup elnöke üdvözölte a görög parlament döntését és azt mondta, hogy a legutóbbi csomag a “legerősebb és legkonkrétabb”, de hátra van még a pénzügyminiszterek jóváhagyása. Előre is hangsúlyozta azonban: a hitelezők már szeptemberben vagy októberben ellenőrzik, hogy Athén megfelelt-e kötelezettségeinek, és ha nem így látják, a pénzek folyósítása azonnal leállítható.

A görög parlament péntek reggel 222 szavazattal 64 ellenében 11 tartózkodással jóváhagyta a hároméves, 84-86 milliárd eurós európai pénzügyi mentőcsomagot és a hozzá kapcsolódó feltételeket. A kormányzó Sziriza párt több mint 40 képviselője, köztük Jánisz Varufakisz volt pénzügyminiszter nem támogatta az előterjesztést.

az mti nyomán Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”55099,55046,55024,54989,54913,54911,54861″}