55717

Magyarországon pár éve heves vitákat váltott ki a kormány azon intézkedése, hogy gátat szabjon, legalábbis szabályozza a termőföldek külföldi kézre jutását.
Nem az első eset (sőt), hogy a szlovák kormány átveszi, másolja Budapest intézkedéseit. Hasonló illetőségű bejelentést tett Robert Fico is a nyitrai Agrokomplex mezőgazdasági kiállításon.

Egyre több külföldi mezőgazdász telepedik meg Szlovákiában, hogy a megvásárolt földterületen állattenyésztéssel foglalkozzon. Jobbára disznó- és szarvasmarha-tenyésztés a jellemző, ami némi kellemetlenséggel is járhat a környék lakosainak a szagok miatt. „Leginkább dánok, németek, hollandok vállalkoznak így nálunk, de akad példa kínai gazdákra is” – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek Jana Holéciová, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) szóvivője.

„A kamara aktuális becslései szerint mintegy 150-200 ezer hektár földterület van külföldi kézben” – emelte ki Holéciová.

Az SPPK szerint a szlovákiai területeknek hazai tulajdonban kellene maradnia. „A termőföldjeink a legalapvetőbb mezőgazdasági értékeink, ezeket ha nem becsüljük meg és eladjuk, akkor saját gazdáinkat hozzuk nehéz helyzetbe” – húzta alá a szóvivő.

Robert Fico kormányfő csütörtökön, a nyitrai Agrokomplex mezőgazdasági kiállításon jelentette be, hogy terveznek olyanirányú lépéseket tenni, hogy a hazai termőföldek ne kerülhessenek olyan könnyen külföldiekhez. Emlékezhetünk Magyarország esetében éles kritikát fogalmazott meg ezt illetően az Európai Unió, ezért könnyen lehet, hogy a szlovák kormány is összetűzésbe keveredhet. Fico szerint viszont egy szlovákiai nem tud olyan könnyen földet vásárolni külföldön, mint egy külföldi Szlovákiában, ezért az EU-ban nincs gazdasági egyenrangúság.

Az érintettek és a szakemberek támogatják, hogy az állam jogszabályokkal nehezítse az értékes földterületek külföldi kézbe jutását, ám egyértelmű állásfoglalást még nem tettek, ilyenre csak a részletek megismerése után lehet tőlük számítani.

Korábban egy zselízi őstermelőt mutattunk be, aki az utolsók egyike a szlovákiai zöldségtermelésben. Erről ITT>> olvashatnak.

tasr nyomán Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”47528,46473,45372,41314,40871,34446,4466″}