56438

Szádalmáson az Alma Centrum Polgári Társulás hetedik alkalommal szervezte meg a Tizedbeszedő Fesztivált. A résztvevők esernyőkkel és esőkabáttal „felfegyverkezve” látogattak el a rendezvényre.

A szervezők úgy gondolták, hogy a hatodik Tizedbeszedő Fesztivál az utolsó lesz. Az élet azonban másképp döntött. „A mai, szeptember 26-i napon immár a hetedik Tizedbeszedő Fesztivált nyitom meg, s mégis olyan ez, mintha az első lenne. Épp olyan különleges, mint az első, hiszen egy évvel ezelőtt bejelentettem, több tizedfesztivál már nem lesz. Egy nálam sokkal bölcsebb ember és a sors azonban megváltoztatta a döntésemet. A bölcs ember kioktatott: anya vagy, egy gyereket a világra hoztál és őt élete végéig szereted, neveled, nem hagyod el. Mindaz, amit az ember életében megalkot, legyen az bármilyen munka, amelyet megálmodott, vagy egy termék, amelyet alkotott, az az ő gyermeke. Ugyanúgy a Tizedbeszedő Fesztivál is egy gyermek. Az enyém, Szádalmásé és a szomszédos falvaké. Ezt a gyermeket mint szülő, nem engedhetem elveszni. A sors is megerősített benne, hogy vigyem tovább ennek az eseménynek a hagyományát, hiszen Kassa megye a TERRA INCOGNITA programon belül a Tizedbeszedő Fesztivált a támogatott rendezvényei közé sorolta. A sors másik keze pedig abban segített, hogy Szádalmás önkormányzata első alkalommal vesz részt a fesztivál megrendezésében, mely hatalmas segítséget jelent számunkra. Ezek azok a tényezők, amelyek egy elhatározást teljesen megváltoztattak” – mondta Pápai Silvia a megnyitón.

A megnyitót követően Slávka Fulínová és Kristóf Roland vezették a rendezvényt, és konferálták fel az egymást követő műsorszámokat. Az eső miatt a program késett, de szép lassan sor került a helyi alapiskola diákjainak műsorára is. Őket követte Bódi Guszti és Margó koncertje, majd a lovas harci bemutató. A gyerekek kipróbálhatták a szőlőtaposást és mustkészítést, valamint megtekinthették a Vagabanda Óriás Cirkusz előadását, továbbá a Szalóka és Bokréta együttesek fellépését, majd az esti órákban Oláh Ibolya koncertjét hallgathatták meg a résztvevők. A Karsticum helyi termékek piaca a régió kézzel készült finomságait kínálta a vendégeknek. A gasztronómiára is odafigyeltek a szervezők, hiszen vidéki ízekkel és illatokkal várták az érdeklődőket. A nap folyamán a Történetek nyomában – Krajina príbehov szlovák nyelvű könyv bemutatójára is sor került és LEADER Infónapot tartottak a társulás képviselői. Az esti órákban élő zene mellett szórakozhattak a mulatni vágyók.

Beke Beáta, Felvidék.ma
További fényképek a Képgalériánkban ITT érhetők el.