57024

Somorján a Szentháromság szobor előtti téren került sor az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 59. évfordulója alakalmából rendezett megemlékezésre október 23-án 17:00 órai kezdettel. A rendezvényt a Somorja Hangja – Vox Samariae Polgári Társulás, a Csemadok Somorjai Alapszervezete és a Via Nova ICS Somorjai Alapszervezetének szervezésében került megrendezésre.

Az összegyűlt megemlékezőket Mathédesz Lajos köszöntötte. Megkérte a megjelenteket, hogy közösen énekeljék el a Székely himnuszt.
A programot a Corvin Mátyás Alapiskola diákjainak színvonalas előadása képezte. Fellépésükben megidézték az 1956 szellemét. Az előadás után produkciót a megemlékezők nagy tapssal honorálták.
A konferanszié megköszönte a diákoknak, illetve felkészítő tanáraiknak, hogy tartalas előadásukkal színesítették a megemlékezés programját. Ezután Mathédesz Lajos felkérte a megemlékezés szónokát Fóthy János korábbi alpolgármestert, hogy mondja el beszédét.

Fóthy János beszédében 1956 eseményeit elevenítette fel. Majd pedig 1956 üzenetét adaptálta a mai kor emberének.

A beszéd után a műsorvezető pár közérdekű információra hívta fel a jelenlévők figyelmét. Elsőként megemlítette a 18:00 órától a helyi református templomban a szabadságharc emlékére megtartott istentiszteletre. Szintén felhívta a jelenlévők figyelmét a 18:30 órától kezdődött a Híd vegyes kar, a Csemadok Somorjai Alapszervezete és a helyi Művelődési központ által szervezett emlékhangversenyre. A hangversenyt Bartók Béla halálának 70. évfordulója és Szíjjártó Jenő Magyar Örökség díjas zeneszerző felvidéki tevékenységének méltatása kapcsán került megrendezésre a helyi művészeti alapiskola koncerttermében. Végül de nem utolsó sorban a műsorvezető felkérte a megemlékezőket, hogy aki tud az segítsen Orosz Tamás fiának Danikának szervezett jótékonysági gyűjtésben. A befolyt összeget a beteg kisfiú gyógykezelésére fordítják.

A műsorvezető megjegyezte, hogy bár már egyszer a Corvin Mátyás Alapiskola diákjai nak fellépésében már felcsendült a Himnusz, de azért még egyszer közösen énekeljék el nemzeti imánkat, majd pedig a szabadságharc hősi halottainak emlékére egy mécsest gyútjsanak.

Az eredetileg meghirdetett programmal ellentétben betegség miatt a rendezvényen nem tudtak részt venni a Tejfalusi Alapiskola diákjai.

Ezúton is szeretnénk megköszönni minden közreműködőnek és rendezőnek, hogy ez a megemlékezés ismét megvalósulhatott. Szintén nagy öröm, hogy véleményem szerint a tavalyi évhez képest kicsit többen gyűltünk össze, hogy megemlékezzünk nemzeti ünnepünkről.

A megemlékezésről mégtöbb képet a Somorja Hangja – Vox Samariae facebook oldalán találhatnak: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1036597949697204.1073741849.164025143621160&type=3

Felvidék.ma