56999 1

Október első hetében a komáromi Selye János Gimnázium 5 diákja és egy májusban érettségizett „öregdiák” Franciaországban, Strasbourgban vehetett részt egy tanulmányúton. Az utazás tulajdonképpen jutalomút volt, az előzményei pedig még az elmúlt tanévhez kötődnek.

Csáky Pál, az Európai Parlament képviselője által meghirdetett esszépályázatra áprilisig küldhették el munkáikat a diákok. Az írások témája annak a „körüljárása” volt, hogy a szerző miért büszke magyarságára, milyen jövőképet képzel el magának és korosztályának a 21. század Európájában. A 15 legsikeresebb pályamunka szerzőjét Csáky Pál Strasbourgban, az Európai Parlament székhelyén látta vendégül.

A Selye János Gimnáziumból Sándor Karina, Szabó Nikolett, Rancsó Máté, Kis Gábor Ádám és Kis Márton Dezső esszéje került be a győztes írások közé, hozzájuk csatlakozott egy tavalyi negyedikes – azóta egyetemista – diák, Gyarmati Vince, akinek a munkája szintén a legjobbak közt szerepelt. A hatfős csapat kísérő tanárukkal, a cikk írójával utazhatott.

A kissé fárasztó utazást követően bizony az első Strasbourgban töltött nap is telített, de mondhatni „történelmi” volt. Ott tartózkodásunkkor ugyanis a plenáris ülés keretében kiemelt vita folyt az Európai Unió jelenlegi helyzetéről,56999 2 melyet Francois Hollande, a Francia Köztársaság elnöke és Angela Merkel, a Német Szövetségi Köztársaság kancellárjának nyilatkozata vezetett be. A közös ebéd és a kávézás már remek hangulatú volt, addigra a „Csáky-csoport” egészen jól összekovácsolódott. A képviselő úrral folytatott kötetlen beszélgetés pedig mindannyiunkban megerősítette azt a különleges érzést, hogy Európa történelmének válságos helyzetében jelen lehettünk egy különleges eseményen. Természetesen az Európai Parlament szerepéről és működéséről is hallhattunk egy tájékoztató előadást, a közös vacsora, a francia és a bajor ízek keveredése pedig igazi kuriózum volt számunkra.

A következő napunkat szintén a Parlament épületében töltöttük, nem kisebb izgalommal várva a történéseket. Nyilván azért is, mert a Kisebbségi Intergroup ülésén vehettünk részt, ahol a felvidéki magyar kisebbség helyzetéről, a közelmúlt problémáiról, az itt élő magyarság jövőjének, megmaradásának lehetőségeiről volt szó. Volt tehát bőven téma ebéd közben is, lehetetlen is lett volna rögtön „elszakadni” az elmúlt 2 nap alatt eseményeitől. Mi viszont a várost is látni akartuk! Ezért is vártuk annyira a városnéző programot, melynek egyik részét hajóval tettük meg.

Strasbourg az utak városa. A világörökség részeként védelmet élvező történelmi városmag az Ill folyócska szigetén terül el. A történelmi rész egyik legszebb látványossága a Katedrális, a strassbourgi Notre Dame, de fantasztikusak a polgári házak, és a bajor stílust magán viselő épületek is. Nem utolsósorban itt található az Európai Parlament székhelye, itt ülésezik az Európai Tanács és az Emberi Jogok Európai Bírósága. Ezek az intézmények, a posztmodern szobrok és a történelmi, ódon utcácskák különös kettősséget adnak, ennek az Elzász régióbeli városnak.

Igaz, a hazaút ismételten fárasztó volt, élményeink azonban leírhatatlanok! Igazából most 1-2 héttel később rakjuk össze a mozaikokat gondolatban és az egymással való beszélgetéseinkben. Köszönet a képviselő úrnak, az asszisztensnek, csak tanulni lehetett a pontosságukból és a törődésükből! Igen, az utazás mindig öröm és izgalom, főleg, ha a társaság is jó!

Ahogy Máraink írja: „Egy érzékeny, fogékony baráti társaság megsokszorozza az utazás élményeit, fokozza a látnivalók szépségét, segít megérteni mindazt, amit az út és a világ mutat. Egyedül csak vánszorogsz, társaságban látod is a világot!” Köszönjük!

Dr. Farkas Adrianna, Felvidék.ma
felkészítő és kísérő pedagógus
{iarelatednews articleid=”56650″}