Talán túlzás a Bős-Nagymaros-ügyet akár csak a hangulatfestés kedvéért is „harcnak” nevezni, hiszen a csatához legalább két fél szükséges. Esetünkben azonban a szlovák fél köszöni szépen, a hágai ítélet óta eltelt közel két évtizedben nagyon is jól van és esze ágában sincs csatározni. A status quo és az idő egyértelműen nekik játszik, „akarnivalója” ebben az ügyben kizárólag a magyar félnek van – ha van. Az utóbbi időben ezzel kapcsolatban több mint ellentmondásos hírek láttak napvilágot, az mindenesetre tény és örvendetes, hogy legalább úgy tűnik, ismét érdemben elkezdtek foglalkozni ezzel a több évtizedes fekélyes sebbel. Jelképesen és valóságosan is seb: seb a tájon, seb a két ország kapcsolatán és seb a nemzetközi jogon és az abba vetett bizalmon.
A bős-nagymarosi vízlépcső ügye legutóbb akkor került ismét az érdeklődés nem túl erős fényébe, amikor a Magyar Nemzet jóvoltából napvilágot látott egy kormányzati feljegyzés, amely a szlovák és a magyar illetékesek között folyó tárgyalásokról készült. A szakértők és az érintettek körében leginkább az váltott ki felzúdulást, hogy a feljegyzés kendőzetlenül leírja: e tárgyalásokat a két fél között „a lehető legkisebb nyilvánosság mellett” kell folytatni.
Illés Zoltán, az Orbán-kormány korábbi környezetügyi államtitkára egyenesen „hazaárulással felérő egyezkedésnek” nevezte a tárgyalásokat, melyeket egyébként a magyar érdekekre nézve hátrányosnak minősített. Ilyen például az említett dokumentumban is említett „fenékküszöb” a Szigetközben, melyre Illés szerint semmi szükség nincs, ilyenre „legföljebb az építőipari lobbi törekedhet”. A dokumentum a status quo-hoz minél közelebb álló megoldás kidolgozásának célját tűzi ki. Csakhogy ez, vagyis a status quo eleve hátrányos Magyarországra, míg egyértelmű haszonélvezője Szlovákia. Hiszen Magyarország a teljes vízmennyiségnek csupán töredékét kapja. A szlovák félnek pedig nem érdeke, hogy ezen sürgősen változtasson, legalábbis kellően jó ellenajánlat nélkül.
Így nehezen érthetőek az Országgyűlés külügyi és fenntartható fejlődés bizottságának november 24-i együttes ülésén elhangzott lelkes kijelentések. Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmazott: elmozdulást lát a szlovák álláspontban a bős-nagymarosi helyzet rendezésével kapcsolatban. Ami abból a szempontból igaz, hogy a szlovák fél bármilyen rezdülése, akár egy árva igekötő kiejtése is elmozdulásnak számít a korábbi állásponttól… Az 1997-ben született hágai nemzetközi bírói döntés bár nagyrészt Magyarország terhére született, a feleket tárgyalásra kötelezte. Ezek azonban finoman szólva is nehezen haladtak. Egyetértés pedig eddig nem született. A bizottsági ülésen Baranyai Gábor miniszteri biztos elmondta, hogy a szlovák fél tavaly informálisan jelezte, hogy szeretnék végre lezárni a jogvitát. A magyar fél több vizet kér az elterelt Dunából és megoldást szeretne az átalakított folyószakasz közös rehabilitálására. Mint mondta, elvi ígéret van Szlovákiától arra, hogy több vizet fog adni.
Aztán csak óvatosan ezekkel az ígéretekkel: a jelenlegi szlovák miniszterelnök adta már a szavát egy bizonyos status quo-ra…
szd, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”48679″}
Fotó: wikimedia.org
