57459

Az MKP Országos Tanácsa november 14-én határozott a 2016-os parlamenti választások képviselői listájáról. A tanácskozást követően Berényi József, Bárdos Gyula és Forró Krisztián tájékoztatták a sajtót.

A következőkben a sajtótájékoztató választási listára vonatkozó részének rövidített, szerkesztett változatát közöljük.

Berényi József, az MKP elnöke elmondta, az MKP listáját a régiók határozták meg. “Demokratikus, alulról építkező párt vagyunk, a régiók által meghatározott sorrenden nem változtathat sem az elnök, sem az elnökség” – mondta Berényi. Úgy véli, az MKP soha olyan mértékben nem nyitotta meg listáját nem párttagok irányába, mint most.

“Listánkat alárendeltük a közösségi érdeknek. Aki tenni akar a szlovákiai magyarságért, Dél-Szlovákiáért, rajta lehet a listánkon, sőt, megtisztelve érezzük magunkat, hogy köztünk vannak. Közösen tudunk küzdeni a közös célért. Olyan személyek is vannak a listán, akikkel az elmúlt időszakokban voltak vitáink, nézeteltéréseink (néha nem is kicsik), ennek ellenére mindezt félretettük, mert a Szlovákiában élő magyarság asszimilációjának megállítása, és Dél-Szlovákia felzárkóztatása közös cél. Miután ez így van, akkor miért is ne lehetnénk egy közös listán?” – nyilatkozta.

Az MKP listán három mozgalom is képviselteti magát.
A Gömbaszögről is ismert, és a kétnyelvűségi mozgalomhoz köthető fiatal aktivisták már külön sajtótájékoztatón is bemutatkoztak. Közülük Orosz Örs van a legelőkelőbb pozícióban, a 9. helyen, társaié a 19., 29. és 39. hely.

A másik a MI MAGUNK mozgalom, amely Somogyi Szilárd nevéhez köthető. “Ő egyébként egyetemi évfolyamtársam is, hamarosan valószínűleg közösen emlékezünk meg az 1989-es forradalomról. Több hónapon át vállvetve küzdöttünk közösen, örülök annak, hogy ennyi év után ismét egymásra találtunk” – tette hozzá Berényi József.

A mozgalomból négyen kerültek fel az MKP listájára a 100-as helytől kezdődően. Az MKP elnök úgy véli: “az, hogy Somogyi Szilárd korábban más pártban volt, nem akadálya annak, hogy egy ilyen nem formális koalíció szülessen. Ők elfogadják a mi programunkat, mi pedig támogatjuk néhány általuk hangoztatott terv megvalósulását, például a Dél-Szlovákiai Régiót” – tette hozzá.
A harmadik a FONTOS VAGY! mozgalom, amelyből Halász Béla az egyezség alapján a 150. helyen indul.

“Látható, nyitottunk, amennyire csak lehetett. Mindenkivel meg tudtunk egyezni, aki meg akart egyezni. Ez is igazolja, hogy az MKP és a Most-Híd közötti nagykoalíció létrejötte nem rajtunk múlott” – fejtette ki Berényi.

A lista végén néhány nagy név található. Ott szerepel Bauer Edit volt európai parlamenti képviselő. A nyolc éven át környezetvédelmi miniszterként tevékenykedő Miklós László, Hrubík Bála, korábbi Csemadok-elnök (most Ipolynyék polgármestere). Milko Géza, roma származású megyei képviselő. Indul az MKP listáján Szabó Ottó (60. hely), a DAC egykori játékosa, ma sportigazgató is.

“Azért is bátorkodtam elvállalni a listavezető szerepét, mert a nagyszombati kerületi választásokon a másik magyar megyei elnökjelöltet megelőzve jutottam be a második körbe. Ez számomra önbizalmat ad ahhoz is, hogy listavezetőként ezt a listát sikerre vigyem” – árulta el Berényi.

A második helyen indul Bárdos Gyula, aki nem csak a Csemadok elnöke, hanem az első magyar köztársaságielnök-jelölt is. Ő át tudta lépni azt a bűvös 5 százalékot, amelyre most a pártnak is szüksége lesz. Farkas Iván, aki régóta formálója az MKP gazdaságpolitikájának, emellett megyei képviselő  és polgármesterként is sikeres, a harmadik a listán.

A Dunaszerdahelyi járás első számú jelöltje Menyhárt József a 4., őt Samu István, a Komáromi járás vezető jelöltje követi az 5. helyen. A 6. Szigeti László, az MKP Országos Tanácsának elnöke. A 7. a Kassai kerület jelölje, Köteles László, majd a 8. Besztercebánya megyéből Auxt Ferenc. Orosz Örs a 9., Cziprusz Zoltán (Via Nova ICS) a 10. Utánuk a sorrend a járások nagysága szerint alakult.

“Az MKP Országos Tanácsa megszavazta a 11. helyet Stubendek Lászlónak, Komárom polgármesterének. Ezt a helyi szervezet is kérte. “Egyelőre nincs igenlő válaszunk tőle. Bízunk abban, hogy a mozgalmak jelöltjeihez hasonlóan ő is hozzásegít bennünket a sikerhez. Korábbi választásokon az MKP három alkalommal állt Stubendek László mögött, 2013-ban a megyei választások során (ma is a megyei frakciónk tagja), a 2012-es parlamenti választásokon előkelő helyen állt, valamint a 2010-es helyhatósági választásokon. A 2014-es helyhatósági választásokon nem sikerült megegyeznünk. Nagy a kihívás, alázatra van szükség, kérjük őt, fogadja el a felkínált helyet” – tette hozzá Berényi József.

Bárdos Gyula, az MKP Országos Elnökségének tagja, volt köztársaságielnök-jelölt kifejtette: “Nem tudok még egy olyan pártról, amely ilyen módon állítja össze a listáját, ennyire nyitott és előkelő helyeken biztosít lehetőséget olyan jelölteknek, akik nem tagjai a pártnak. Az első 10 helyen 5 új embernek adtunk lehetőséget. Tanácskozásunk a bizonyíték arra, hogy a Magyar Közösség Pártja egy konszolidált, demokratikus, nyitott párt. Megerősíthetem: ez a felvidéki magyar közösségi lista. Ezen a listán csak azok nincsenek rajta, akik nem akartak a felvidéki közös kiállásból részt vállalni, vagy nem vállalták más egyéb érdekek miatt” – mondta.

Forró Krisztián, az MKP  kampánystábjának a vezetője a sajtótájékoztatón elmondta: “December elsején kezdjük meg a hivatalos kampányt. Erre 650 ezer eurós hitelt veszünk fel. Anyagilag szerény, viszont nagyon hatékony kampányt folytatunk majd, a hangsúlyt a választókkal való kapcsolattartásra helyezzük.”

Oriskó Norbert, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”57443,57424,57418″}