57257

A nagyszínpadi bemutatók sorát Szarka Tamás: Éden földön (Hany Istók legendája) című zenés műve nyitotta szeptemberben a budapesti Nemzeti Színházban. A lápi ember, vagy ha úgy tetszik, a magyar Maugli története azóta is telt házakat vonz. A Ghymes együttes frontembere a darab zenei anyagának megjelentetését is tervezi.

Az előadás nemcsak telt házakkal megy, de sokan jelezték, hogy ezt a darabot sokszor szeretnék látni – nyilatkozta a szerző. A zenés fantasy vagy családi mesejáték kategóriájába sorolt műnek nemcsak a zenéjét, hanem szövegét is Szarka Tamás írta. Amint arról korábban a Felvidék.ma is beszámolt, Hany Istók története adta az ötletet. A 18. században a hansági Király-tó lápjában, Kapuvár környékén találtak egy fiút, akit a halászok bevittek a várba. Beszélni nem tudott, békát és halat evett. Tény az, hogy 1749. március 17-én a kapuvári templomban feltételesen megkereszteltek egy 8 év körüli fiút, mely a keresztségben az István nevet kapta. A korabeli írások szerint: “A fiú mezítelen volt, nem tűrt ruhát, és ha embert pillantott meg, azonnal a vízbe ugrott, és úgy úszott, mint a hal. Majd egy évig élt a várban, megette már a főtt ételt, viselte a ruhát és külsőleg is emberré kezdett válni. Alkalmasint a vártól nem mesze folyó Rábába ugrott és leúszott a Hanyba. Meg se találták soha többé.”

A Galántán élő Kossuth-díjas művész úgy állt hozzá a történethez, hogy „ a civilizáció és a nyers természet ütközése” mindenképpen hangsúlyt kapjon a Bozsik Yvette rendező-koreográfus által színpadra álmodott zenés, táncokban bővelkedő darabban. Szarka Tamás a mű zenei világa kapcsán elmondta,: nagy hangszerarzenált használt, a zenei alapot ketten játszották fel a komáromi Farnbauer Péterrel. Az Éden földön szerzője beszámolt arról is, hogy tervezi a zenei anyag megjelentetését is valamilyen formában, de azt még nem tudja, mikor válhat elérhetővé. “Különösebben stílust nem váltottam, úgy írok a Ghymesnek is, mint a színháznak. A rokonság nyilvánvaló lehet, de nem cél”.

A Ghymes jelenleg az adventi-karácsonyi koncertsorozatára készül, amelynek nyitánya november 27-én a felvidéki Szenpétteren lesz, a kicsúcsosodása pedig december 26-án Nagykarácsony címmel a Papp László Budapest Sportarénában, jótékony céllal. A korábbiakhoz képest bővült a felvidéki helyszínek száma is. A kassai Szent Erzsébet-dómbeli (dec. 3.) fellépést követően Szencen (dec.6.) és Deákiban (dec.12.) tartanak jótékonysági koncertet a helyi magyar alapiskolák javára az ünnepvárás jegyében.

BA, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”56640,56543,55839,53998″}