58055

A közszolgálati médiumok az idén is gazdag programkínálattal kedveskednek nézőiknek, hallgatóiknak. A rádió- és televízió szerkesztők tartalmas, az ünnephez méltó műsorokkal díszítik fel a karácsonyfát.

December 23-án a Vendég a háznál a Vándorbölcső mozgalomról ad hírt. Egy családszerető asztalos mester, Czotter András egy bölcsőt faragott ajándékba, amelyet időről időre újszülöttek között sorsoltak ki. Később az ország és a külhoni magyarság is több faragvánnyal gazdagodott. E kis jászolok azt üzenik: minden gyermek érkezése öröm és áldás (Kossuth Rádió 11.32).

December 24-én, szenteste, a Sebő-Pátriában Sebő Ferenc a karácsony ezer arcát osztja meg a hallgatókkal: megismerjük a gyermekkor óvó karácsonyát, a régi hagyományban élő kis falvak ősi szokásrendjét, s a nagyvárost, ahol az emberek a lakásukba zárkózva ünnepelnek. De mindben a mélyen közös vonásokra lelünk: az emberek igyekeznek e napon a legjobb énjüket megmutatni (Bartók Rádió 19.00).

Este, a televíziónézők Franco Zeffirelli örökbecsű alkotását, a Napfivér, Holdnővért láthatják. A XII. századi Assisiben játszódó történetben Szent Ferenc és Szent Klára életével ismerkedhetünk meg. Az 1972-ben bemutatott film – különösen a fiatalok körében – mindmáig népszerű, ehhez a kiváló szereplők és a látványos rendezés mellett Donovan zenéje is nagyban hozzájárult (Duna 19.20).

Az Életrevalók című francia film a mai francia társadalomból merít valós példát, s azon túl, hogy rendkívül szórakoztató, ugyanakkor katartikus hatású. A mozi főhősei a tolószékbe került gazdag arisztokrata és a külvárosi gettóból jött színes bőrű vagány (Duna 21.20).

A Duna World a vatikáni éjjeli szertartást sugározza (21.30), a Duna az éjféli misét a szombathelyi Sarlós Boldogasszony székesegyházból közvetíti (24.00).

A hallgatók karácsony napján a budahegyvidéki evangélikus istentiszteletbe kapcsolódhatnak be (Kossuth Rádió 10.03). „Karácsonykor az ég és a föld összeér. Ezért ez az ünnep az Istennel való találkozást jelentheti –hirdeti Fabiny Tamás püspök. – Emellett azonban a szolidaritás ünnepe is lehet. Ki-ki hálát adhat, ha van fedél a feje fölött, ha van családja, étele, itala. Ám közben nem szabad megfeledkezni azokról, akik az Isten háta mögött élnek”.

Ferenc pápa hagyományos karácsonyi üzenetét és Urbi et Orbi áldását a római Szent Péter térről délben láthatják a nézők. A műsor kommentátora Török Csaba, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia TV-referense, akivel Erhardt Ágoston beszélget (Duna).

Az Isten kezében szerkesztői a Kis-Balaton mellett megbúvó Vörsön keresik fel a messze földön híres betlehemet. 1948-ban, amikor a vallási életet a hatalom megpróbálta visszaszorítani a templomok falai közé, néhány vörsi ember elhatározta, hogy egyedülálló betlehemet épít. Így a karácsonyi készületnek ez a szokása szinte beépült a falu néprajzába (Duna World 16.00). Európa legnagyobb betleheméről este egy rádióműsor is beszámol (Vörsi karácsony, Kossuth Rádió 19.03)

A későbben nyugovóra térők a Biblia: Jézus című olasz-német tévéfilmet tekinthetik meg. A kétrészes, nemzetközi összefogással készült mű 31 éves korától követi a Megváltó életét. A csodálatos vidékeken játszódó alkotás olyan sztárokkal eleveníti fel a „legszebb történetet”, mint Jeremy Sisto és Jacqueline Bisset (Duna 23.10, a második részt másnap ugyanebben az időpontban láthatják a nézők).

Karácsony másnapján egy igazi filmklasszikusra ébredhetünk. A kis hercegnő főszerepét nagyszüleink gyermekszínész-kedvence, Shirley Temple alakítja. Az 1939-ben forgatott darab a búr háború idején játszódik, a szomorkás történetben a kis főhős nem tud belenyugodni édesapja elvesztésébe (M3 7.20).

A református istentiszteletet a közmédia Pomázról közvetíti (Kossuth Rádió 10.03). „Karácsonykor azonban megérthetjük, hogy nemcsak mi közeledünk Istenhez és járunk felé vezető utakon, hanem Isten már sokkal előbb útra kelt, elénk jött. Karácsony tehát az ember és az Isten találkozásának ünnepi alkalma.” –mutat rá karácsony spirituális értékére igehirdetésében Nyilas Zoltán esperes.

Az egész világon elterjedt szokás, hogy karácsony estéjén – Jézus születése misztériumának felidézésére – a bibliai eseményeket megörökítő betlehemet állítanak a templomokban, a falvakban. A hagyomány eredete azonban kevésbé ismert. A jászol bölcsője című film alkotói felkeresték a szokás legkorábbi emlékhelyét Grecciót, ahol 1223-ban Assisi Szent Ferenc az első élő betlehemmel kedveskedett híveinek (Duna World 13.15). Ezt követően a csatorna a Parlamenti gyermekkarácsonyról ad összefoglalót (14.00).

A jeles napok méltó lezárásaként vasárnap a Kossuth Rádió a kiskőrösi Szent József templomba látogat (10.04). „Az Isten Fia, gyermeki tiszta szeretetével és jóságával, közénk érkezésekor megszentelte és megáldotta a családot, hogy a világ végéig hordozza a felnövekvő nemzedékeket – hangsúlyozza a család jelentőségét Seffer Attila plébános. – A család az Isten által megálmodott és létre hívott legszebb közösség, amelynek alapja a tagjainak Isten és egymás iránti szeretete, megbecsülése.”

Csermák Zoltán, Felvidék.ma