Nagy átalakítás vár a pozsonyi Slovan csapatára a téli szünetben. A klub vezetősége hét játékosnak is megköszönte eddigi munkáját, helyükre pedig újakat kívánnak igazolni. A távozók neve közt szerepel a felvidéki magyar, Hudák Dávid is.

“Nemzetközi szinten is erős csapatot akarunk felépíteni, ezért a jövőben több játékossal sem számolunk” – mondta el a klub honlapjának ifj. Ivan Kmotrík.

Nem tartanak igényt a továbbiakban Erik Čikoš, Hudák Dávid, Nicolas Gorosito, Lester Peltier, Patrik Sabo, Timotej Záhumenský és Samuel Štefánik munkájára.

“Ezek a játékosok átadólistára kerültek. Filip Ďuriš, Lukáš Gašparovič és Róbert Matejka a felnőtt csapat bő keretébe tartoznak, de megfelelő ajánlat esetében kölcsönadnánk őket, hogy több tapasztalatot szerezzenek. Erik Čikoš-sal nem tudtunk megegyezni a szerződésében. Teljesítménye nem volt stabil és megfelelő, ezért ehhez megfelelő szerződést ajánlottunk neki, de ő azt nem fogadta el, így távozni fog tőlünk. Köszönettel tartozunk neki, az eddig elvégzett munkáért” – magyarázta Kmotrík.

A távozásokat erősítések követnék, hiszen a klub duplázni szeretne (bajnoki címet és kupát is meg kívánják nyerni), bár jelenleg csak a második helyen vannak a tabellán hét ponttal lemaradva a Trencsén mögött.

„Több játékost is kinéztünk, néhányukkal már tárgyaltunk is. Hamarosan egy igazolást is be fogunk jelenteni, akinek már csak az orvosi vizsgálatok vannak hátra. Nem szeretnénk elhamarkodottan igazolni, minden új játékos megfelelő vizsgálaton fog átesni” – részletezte az új igazolásokat a vezető.

Szerkesztőségünk megkereste Hudák Dávidot, hogy tudja-e már hol folytatja pályafutását. A kiváló hátvéd elmondta, hogy már vannak elképzelések, de még korai lenne konkrét csapatokról beszélni. Annyit elárult, hogy két csapat is jelezte, szívesen látná soraiban. Egy magyarországi és egy szlovákiai csapatról van szó. Érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy a szlovákiai nem a DAC, pedig szívesen játszana Dunaszerdahelyen. Ahogy tudni fog biztosat a jövőjével kapcsolatban, tájékoztatni fogja a Felvidék.ma olvasóit.

A hátvéd korábban szerepelt már Újpesten is, akkor egy interjúban azt nyilatkozta, hogy örömmel lenne magyar válogatott. 

Az átigazolási időszak februárban kezdődik, a felvidék.ma ezúton is sok sikert kíván a futballistának. 

tsák, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”51914″}