57892

A magyar válogatott 13 helyet lépett előre, így jelenleg a 20. helyen szerepel a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján. Hosszú idő óta ez a legjobb helyezés, ahova rangsorolták a magyar focistákat. Az előkelő 20. hely egyben azt is jelenti, hogy Geráék a szlovákokat is maguk mögé utasították, hiszen Šestákék most a 26. helyen tanyáznak.

A magyar nemzeti tizenegynek ez az eddigi legjobb eredménye a világranglisták 1993 óta íródó történelmében. Ezt megelőzően 2011. szeptemberében voltunk a legelőrébb, a 27. helyen.

A nagy ugrás a norvégok elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn elért kettős győzelemnek köszönhető, mely a sikerrel kivívták, hogy 1986 után újra világversenyen szerepelhetnek fiaink, konkrétan a jövő évi, franciaországi Európa-bajnokságon.

FIFA-ranglistaA világranglistát továbbra is Belgium vezeti, a világbajnoki ezüstérmes Argentína a második helyre lépett előre, az Eb-címvédő Spanyolország pedig három helyet javítva harmadik pillanatnyilag. Az első tízben szerepel még Németország, Chile, Brazília, Portugália, Kolumbia, Anglia és Ausztria is. A környékbéli országok közül Románia (16.) és Horvátország (18.) előz meg minket. Közvetlen előttünk Elefántcsontpart, mögöttünk pedig Törökország szerepel. De mögöttünk vannak az oroszok, a franciák, a mexikóiak, az ukránok és a csehek is. Az általunk pótselejtezőn legyőzött norvégok csak az 54. helyen szerepelnek.

Óriási elismerés: Magyar focista a világ 50 legnagyobb tehetsége között

További reményekre okot adó hír, hogy az egyik legnagyobb olasz fociportál a világ 50 legnagyobb tehetsége közé választotta a svájci Sion utánpótlás-válogatott támadóját, Mervó Bencét, aki a nyári U20-as világbajnokságon robbant be a köztudatba, amikor a torna ezüstcipőse lett. A lap jellemzésében kiemeli a magyar csatár sokoldalúságát, gólérzékenységét, játékintelligenciáját és fizikumát is.
Németh Krisztián pedig elnyerte az Év gólja címet az Egyesült Államokban.  

Gyarapodó magyar sportsikerek

Ha ezek mellett figyelembe vesszük továbbá, hogy a hokisaink is óriási diadalt aratva idén felkerültek az A-csoportos világbajnokságra, a futsalosok (teremfoci) ugyancsak az EB-szereplést vívták ki – Románia legyőzésével –, a női röplabda-válogatott pedig 28 év után újra Európa-bajnokságon játszott, akkor elégedettek lehetünk sportolóinkkal. Méltán lehetünk büszkék, és állíthatjuk a jövő generáció elé példaképeknek. És akkor még szót sem ejtettünk a kézi- és vízilabdásokról, úszóinkról, birkózóinkról, vizes-sportolóinkról vagy éppen a vívókról (és a sor még hosszan folytatható lenne), akik már hagyományosan a világ élmezőnyében vannak.
Jut eszembe: a Felvidéki Labdarúgó-válogatott pedig 4. lett a ConIFA által szervezett Európa-bajnokságon.

Folytassa, magyar sport!

Csonka Ákos, Felvidék.ma

Gyarapodó magyar sikerekAkikre büszkék lehetünk{iarelatednews articleid=”57615,56953,56531,56473,56264,55857,55750,54968,54753,54452″}