Idén 11. alkalommal indult útjára a Budapest-Bamako Rali. A január 15-én rajtoló két hetes autóversenyen 38 ország csapata vesz részt, köztük két felvidéki csapat is.

A Kiko & Fedi Off Road Team csapat tagjai ipolysági versenyzők, Ján Suchetka és Szabó Tamás. A Felvidék Team névre elkeresztelt csapat dunaszerdahelyi fiatalokból áll, Csörgő Tamás, Nagy Zsolt és Fulajtar Ferenc Nissan Patrol típusú autóval rajtoltak el. A versenyen továbbá részt vesz a szintén ipolysági Baráti Tamás, aki már több alkalommal teljesítette a távot. Idén az kísérő orvosi csapatot erősíti.

A 38 ország 340 versenyzője két hét alatt mintegy nyolcezer kilométert tesznek meg. Az idei futam rajtceremóniájának a budapesti Lurdy Ház adott otthont. A versenyzők nyolc államon hajtanak keresztül, míg január 31-én meg nem érkeznek Bamakóba, Mali fővárosába.

A szervezők ígérete szerint idén még izgalmasabb a verseny, mivel a verseny távját képezi a 3600 kilométeres maratón a Marokkói-sivatagban.

leviceonline.sk nyomán, PP, Felvidék.ma
Fotó: leviceonline.sk