58809

A Csemadok Nagybalogi Alapszervezete a málenkij robot áldozataira való megemlékezésre hívta a gyülekezetet, az elszenvedők családtagjait. A Rimaszombati járásbeli Nagybalogról 1945. január 18-án indult az elhurcolás.

Málenkij robot kifejezés eredete az orosz malenkaja rabota (маленькая работа), ami „kis munkát” jelent. A Szovjetunióba történő munkára irányítás céljából mozgósítani és internálni kellett a 17 és 45 év közötti férfiakat és a 18 és 30 év közötti nőket.
Nagybalogon a Majoros-udvarban gyűjtötték őket, s majd kétszáz fiatalt hurcoltak el, közülük 136-ot sikerült név szerint azonosítani, akikből 19 sose térhetett haza, a Donyec-medence poros földjében nyugszanak. Ma még négyen élnek az elhurcoltak közül: özv. Gesko Andrásné Simon Jolán, özv. Kresnye Jánosné Herczeg Magda, özv. Majoros Gyuláné Gyüre Matild és Pecsők Zoltánné Varga Ibolya.

A nagybalogi megemlékezés a református templomban Istentisztelettel vette kezdetét. Az igét Gebe László helyi lelkész hirdette, imába foglalva mondott hálát a kegyelmi időért.

Gebe László: alázatot tanulhatunk a tragédiákból
Úgy hurcolták el az áldozatokat otthonaikból, hogy arra fel sem tudtak készülni. Nem lehetett szavazni, tiltakozni, jogokra hivatkozni, nem lehetett fellebbezni. Ki voltak szolgáltatva egy döntésnek. Azt gondolom, ha fájdalmas is, de jó dolog minderre emlékezni, különösen a mostani elkényelmesedett, folyton csak panaszkodó, elégedetlenkedő és semmiért hálát adni nem tudó világban” – prédikálta Gebe László. Kifejtett, meg kell próbálni bele képzelni magunkat az áldozatoknak az életébe, sorsába, helyzetébe. Mennyire félhettek, mennyit sírhattak, mennyit szenvedtek, mennyit imádkozhattak?
„Úgy gondolom, ha nem vagyunk közömbösek a megtörtént tragédiák felé, akkor lehet belőle sokat tanulni. Tanulhatunk alázatot, egymás jobb megbecsülését, a megelégedést, hogy legyünk jobban hálásak azért, amink van, hogy úgy élhetünk, ahogy. Jobban kellene gyakorolni az Isten előtt való térdhajtást, hogy komolyabban vegyük a könyörgést, és a neki való engedelmességet, hogy az ilyen sors elkerüljön minket, s egyre erősebben áradjon ránk az ő kegyelme” – mondta.

Az Istentisztelet a Himnusz közös eléneklésével ért véget. A megemlékező programban közreműködött a nagybalogi Szivárvány Énekkar énekelt verses imával, Tóth Szilvia verssel és Vincze Jenő megemlékező beszéddel.
Vincze Jenő, a Csemadok Nagybalogi Alapszervezetének a tagja felidézte a 71 évvel ezelőtt történt borzalmas eseményeket, a szovjet hadsereg elfoglalta a falut, majd összegyűjtötte a fiatalságot. A beígért három napból esetenként három sőt öt év kényszermunka lett, s aki hazatérhetett, az lelkileg és testileg megtört. A történtekről sokáig nem mertek beszélni, megfenyegették őket, hogy folytatják a rabszolgamunkát, ha elmondják, hol voltak.
Nagybalogon az elhurcolás 60. évfordulóján, 2005-en emlékeztek meg először. Ekkor emelte a község vezetősége a Besztercebányai Megyei Önkormányzat támogatásával az elhurcoltak és a két világháború áldozatainak az emlékművét a templomkert mellett a temetőben. Azóta itt rendszeresen minden esztendő január 18-hoz legközelebb eső vasárnap tartanak megemlékezést.
Idén az emlékezés koszorúját a Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezetének, a Nagybalogi Református Egyházközségnek, Nagybalog Község Önkormányzatának és a Csemadok Nagybalogi Alapszervezetének képviselői helyezték el.

Pál Csaba, a Csemadok Nagybalogi Alapszervezetének az elnöke megköszönte a program összeállítóinak, Koós Istvánnak és Molnár Jolánnak, a résztvevőknek a közös emlékezést. Sok elhurcoltnak még ma is Nagybalogon él a gyermeke, unokája, családtagja. Az áldozatok közül egészségügyi állapotuk miatt sajnos már senki nem tudott kilátogatni. hangsúlyozta az emlékezések fontosságát, hogy egyúttal emlékeztetni is tudjanak a nagybalogi tragédiákra, hogy ilyen gyalázat többé ne történhessen meg.

HE, Felvidék.ma
A megemlékezésről a Képgalériánkban ITT tekinthetnek meg képriportot.