Sokáig szoros volt a Lévai Patrióták-MBK Rieker Komárom kosárlabda-mérkőzés, a harmadik negyedben aztán robbantottak a hazaiak, így hiába nyerték meg az utolsó játékrészt a komáromiak, a rangadót végül kilenc ponttal elvesztették. Ez volt az MBK Rieker idei első veresége.

A komáromiak játékával az első tíz percben még nem volt semmi gond, ám ahogyan mentünk bele a mérkőzésbe, Risztanovics csapata egyre fáradtabban kezdett mozogni. Ami nem csoda, szerdán ugyanis a lévaihoz hasonló kemény rangadót játszottak a BC Privigye ellen.

A fáradtság jelei a második félidőben aztán egyértelműen megmutatkoztak, a Léva kétpontos vezetését rövid időn belül tizenkét pontra növelte. Az MBK Rieker Komárom ugyan minden erejét mozgósította az utolsó negyedre, ám már nem tudott visszakapaszkodni.

A hazaiak ezzel pillanatnyilag lépéselőnybe kerültek a komáromiakkal szemben a harmadik helyért vívott küzdelemben, de még nem dőlt el semmi. A Lévai Patriótákra hat mérkőzés vár még az alapszakaszban, ezek közül az idegenbeli kassai és pozsonyi találkozó, valamint a hazai pályán sorra kerülő Privigye elleni csata ígérkezik igazán kemény falatnak.

A komáromiak helyzete sem rózsás, bár ők eggyel több meccset játszanak, ráadásul a sorsolásuk is valamivel kedvezőbb. Jövő héten a listavezető Inter fogadják, majd következik három – papíron könnyebb – mérkőzés (Svit – idegenben, Nyitra, Karlovka – hazai pályán), majd Kassára és a pozsonyi Karlovkához látogatnak, s végül a sereghajtó Igló érkezik otthonukba. Ha optimistán számolunk, ebből akár mind a hét meglehet, de még a 6/1-es győzelem-vereség mutatóval is biztosan megelőzné a komáromi együttes a lévaiakat.

Lévai Patrióták – MBK Rieker Komárom 75-66 (19-19, 14-12, 24-14, 18-21).
Legeredményesebbek: Žiak 17, Valentine 16, Granger 14, illetve: Bilič 19, Thompson 16, Bannister 13.

lm, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”58792,58654,58444,58402,58197″}