Elkészült a dunaszerdahelyi Romológiai Intézet által kidolgozott Szlovákiai magyar ajkú romák felzárkóztatásának nemzettársi stratégiája című munkaanyag, tudtuk meg Dr. Ravasz Józseftől, az intézet vezetőjétől.

A Felvidék.ma hírportálnak a Cigány Tudományos és Művészeti Társaság szervezésében Budapesten megrendezett XXV. Jubileumi Nemzetközi Tudományos Konferencia szünetében nyilatkozott Dr. Ravasz József PhD, egyetemi tanár, az intézet vezetője a dokumentumról.

Az ismert romológus kifejtette, hogy a projekt azon a szellemiségen alapul, mely szerint a szlovákiai magyar ajkú romák identitása a magyar kultúrára épül, és a cigány kultúra az egyetemes magyar kultúra szerves része.

Az általuk kidolgozott munkaanyag kiemelten foglalkozik a mélyszegénységen belüli problémákkal. A négy szlovákiai régiót, úgymint a bodrogközit, a gömörit, a nógrádit, valamint a csallóközit vizsgálták meg a kultúra, a munkahelyteremtés és a lakhatás aspektusából, és a dokumentumban a vidékenkénti eltéréseket mutatják be.

A jövőben szakemberek bevonásával a vizsgált területekkel további alprojektek keretében szeretnének behatóbban foglalkozni, és felvidéki, valamint magyarországi szervezetekkel együttműködve, Európai Uniós források felhasználásával tervezik megvalósítani a hosszú távú stratégiát.

A dokumentumot eljuttatták a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságára, és további szakértői egyeztetések márciusban várhatóak.

LB, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”58219,57143,59706″}