Szakmai bizottságot hívott össze Šimko József, Rimaszombat polgármestere, hogy javaslatot tegyenek, a Járásbíróság épületének átadása után miként is alakul a Tompa tér jövője. Számos javaslat elhangzott, végül kompromisszumos javaslat született, Tompa szobra visszakerül az eredeti helyére, Petőfi viszont egyelőre marad….

Gyors ütemben folynak a Járásbíróság épületének felújítási munkálatai, s ha minden az eredeti ütemterv szerint halad, február végére átadhatják az épületet. A város kötelezettséget vállalt, hogy 2016-ban felújítják a Tompa teret, s ezzel kapcsolatban számos lehetőség felmerült. A napokban ült össze az a szakértőkből, városi képviselőkből és civil szervezetekből álló bizottság, amelynek feladata, hogy próbáljon közös megoldást találjon a tér felújítására.
A városvezetés az 1902-es, eredeti térszerkezetet szeretné ismét megvalósítani, vagyis Tompa Mihály szobra visszakerülne eredeti helyére, vagyis a szökőkút helyére. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a nem túl esztétikus szökőkútnak el kell tűnnie a térről, minden egyébben viszont megoszlottak a vélemények. A résztvevők többsége nem ellenezte Tompa szobrának áthelyezését, viszont annál inkább megoszlottak a vélemények, mi legyen Petőfi szobrával. Voltak, akik nem ellenezték a szobor áthelyezését, s több lehetséges új helyszín is felmerült, így a kétsávos út előtti körforgalom, a református gimnázium előtti tér, de az adóhivatal épülete előtti terület is. Mivel Tompa szobra középre kerül, többek szerint Petőfi szobra aszimmetrikus helyzetbe kerül.

Juhász Péter megyei képviselő ezt úgy látta kiküszöbölhetőnek, ha Tompa szobra helyére egy másik szobor kerül. Elhangzott Mikszáth Kálmán és Arany János neve, míg e sorok szerzője nem tartaná elképzelhetetlennek Hatvani István szobrának felállítását, akinek két év múlva ünnepeljük születésének 300. évfordulóját, s Magyarországon Magyar Faustként tisztelnek.

Kovács Károly építész javaslatot tett a három rimaszombati nagy tér (Daxner tér, Fő tér, Tompa tér) komplex rendezésére, s mint elmondta, a szovjet felszabadulási emlékműnek nincs semmi helye a Tompa téren, annak a temetőben volna a helye. Az elképzelés ellen tiltakozott Štefan Baláž, a Szlovák Antifasiszta Ellenállók Területi Szervezetének alelnöke, s mint a polgármester jelezte, a szobor és a telek orosz tulajdonban van, így ahhoz nem nyúlhatnak. Ahogy nem nyúlnak a téren található öt hársfához sem, viszont a Járásbíróság épülete előtt álló fákat megritkítják majd, s ha kell, újakat ültetnek helyettük. A város levélben fordult a belügyminiszterhez is, hogy az mit tervez az egykori Megyeháza épületével, amelyet tavaly négy épületért cserébe átadott a belügyminisztériumnak, amely ügyfélfogadó központ kialakítását tervezi az épületben.

Szóba került a tanácskozáson a szökőkút helyére eredetileg tervezett emlékpark is, amelyet két éve jóvá is hagyott az akkori képviselő-testület, viszont a műemlékvédők nem támogatták. B. Kovács István és a polgármester is elmondták, hogy az emlékpark a posta melletti területen lesz felállítva, ahol a nyáron elkészül a Tamásfalára vezető körforgalom is. Az emlékpark ellen emelte fel a szavát Ingrid Šulková, a Matica slovenská helyi szervezetének elnöke, mondván, a szlovák kulturális minisztérium is tiltakozik az emlékparkba tervezett több, állítólagosan vitatható egyéniség személye miatt, de se a levelet felmutatni, se Törköly József és Győry Dezső nevét kiejteni nem tudta.

A résztvevők végül abban maradtak, hogy Tompa szobra átkerül eredeti helyére, Petőfi viszont egyelőre marad. De várják a rimaszombati polgárok további javaslatait is.

jdj, gomorilap.sk/Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”58837″}