59603

Kassán rendezik meg a III. Visegrádi Nemzetközi Ifjúsági Konferenciát. A Fidelitas által kezdeményezett vándorkonferencia idei évfolyamát a Via Nova rendezi meg.

Az angol nyelvű konferencián a V4 országainak ifjúsági képviselői mellett jeles előadók és vendégek vesznek részt.

Mint a szervezők hangsúlyozzák: A rendezvény célja a V4-es együttműködés erősítése ifjúsági szinten és a figyelem ráirányítása a szövetség jelentőségére. A jelentőségére, amely a migránsválsággal szembeni közös fellépés nyomán nagyobb, mint valaha. A visegrádi országok egymásrautaltsága mára mindenki számára nyilvánvaló, az ebből fakadó együttműködés remek példa mások számára is, a szövetség megoldási javaslatai pedig azonosak az európai érdekkel.

Mint a sajtóközleményben olvasható: Ezt a fiatal polgári nemzedékek felé is közvetíteni kell, amiben most Felvidék legjelentősebb ifjúsági szervezete, a Via Nova vállal oroszlánrészt. A felvidéki fiatalok különösen alkalmasak erre a szerepre, hiszen a térség kellős közepén, kisebbségi létben élve fokozottan tapasztalják a problémákat és tisztában vannak a megoldások szükségszerűen érzékeny mivoltával. Jelképes erővel bír a helyszín is, hiszen Kassa a magyarok és a szlovákok számára egyaránt fontos város, így tökéletes helyszíne lesz az idén 25 éves visegrádi együttműködés konferenciájának – áll a szerkesztőségünknek eljuttatott közleményben.

Előző évben Kolozsváron rendezték meg a nemzetközi konferenciát. A témával kapcsolatban február 25-én, csütörtökön 11 órától a kassai Csemadok házban sajtótájékoztatót tartanak.  Ezen Böröcz László, a Fidelitas elnöke és Budapest V. kerületének alpolgármestere, Gubík László, a Via Nova elnöke, valamint Iván Tamás, a Via Nova alelnöke és egyben a konferencia koordinátora tájékoztat a részletekről.

Felvidék.ma
Fotó: archív
{iarelatednews articleid=”57406″}