59891

Az idei évi díjátadó nyitányaként a Veritas Történetkutató Intézet Horthy-kori Kutatócsoportjának két jeles képviselője tartott előadást közös történelmi múltunk máig fájó kérdésköréről, a trianoni békediktátum következtében elveszített területek visszacsatolásának körülményeiről és átmeneti sikeréről. Dr. Joó András átfogó képet tárt a megjelentek elé az első és második bécsi döntés keretében Magyarországnak ítélt felvidéki, kárpátaljai és erdélyi területekről, majd a területi revíziók a világháborút követő lehetőségeiről. 1939-ben, az első bécsi döntést követő lelkesedésben Szekfű Gyula szerkesztésében megjelent Mi a magyar? c. tanulmánykötetéből merítette bevezető gondolatait. Az első világháborút követő posztbirodalmi trauma ránk nyomta fekete bélyegét, és elterjedőben volt a „rossz, gyönge, hamis, beteg” magyar megcímkézés. Szekfű Gyula ezzel szemben egy jobb alternatívát kínált, a magyar embert szerinte a „vitézség, szabadságszeretet és a politikai belátás” teszi hasonlóvá, ebből kell meríteni. Sajnos a háború alatt nem tudtuk megtartani függetlenségünket, ezért Kozma Miklós, egykori belügyminiszter nem véletlen fogalmazott úgy az I. bécsi döntést követően, hogy a területek visszaszerzése nem jelentett mást, minthogy „valamivel nagyobb ketrecben, valamivel több magyar fog élni”.A második világháború lezárultával a korábban visszaszerzett területeket elveszítettük, bár Észak-Erdély még vita tárgya lehetett, hiszen Románia is német szövetségesként sodródott a háborúba. sajnos ebből az ígéretből sem vált valóra semmi. Tárgyaltunk Csehszlovákiában (Kónya Kálmán és Tiso ráadásul magyarul!), Szekfű Gyula a moszkvai delegáció élén, majd az amerikaiakkal, de Truman sem adott lehetőséget területrendezésre, helyette segélyt ajánlott fel. A Kádár-korszak diplomatái nem döngették a kapukat az elszakított területek ügyében. Talán az összefogás hiányzott a magyarokból? Hiszen Dusan Simović a magyar hadsereg délvidéki bevonulását megelőző 1941-es belgrádi németellenes puccs vezére úgy fogalmazott „a magyarok alkalmatlanok a szervezett összeesküvésre”. Bármi is okozta, hogy végül nem tudtuk megvédeni majd visszaszerezni területeink jelentős részét, a „jövő ideológiája még cseppfolyós állapotban van, éppúgy, mint a magyar határok kérdése” – zárta előadását Kállay Miklós gondolataival a történész.

Dr. Hollósi Gábor a bazaltból készült macskakövek mindennapi jelentőségére rávilágítva vezetett be minket a Nógrád-Gömöri térség bazaltbányáinak és azon belül is a macskalyuki bányák világháborús történelmébe. Krepuska Géza gégészprofesszor ui. elérte, hogy Somoskőt visszacsatolják Magyarországhoz 1923-ban. Igen ám, de a döntéssel egy bazaltbányát kettémetszettek, ami így a Somoskői Bazaltbánya Rt. működését érintette kedvezőtlenül. Csehszlovákiával azonban sikerült megegyezni, hogy a bányát a vállalat az elcsatolt területen is szabadon kitermelheti, sőt a többi csehszlovák céggel egyenlő bánásmódban részesül. Az egyezséget 2. sz. genfi jegyzőkönyvként tartották nyilván és 25 évre kötötték. Éppen az államosítások idejére esett a szerződés lejárta, de a Losonci Nemzeti Tanács első körben nem államosíthatónak nyilvánította a bánya csehszlovák egységét. Amikor azonban 1948 februárjában a csehszlovák kommunizmus győzedelmeskedett, a jegyzőkönyv meghosszabbítása elmaradt, persze kellett ehhez a magyar Külügyminisztérium és Közlekedési Minisztérium restsége, hiszen a csehek mutattak némi hajlandóságot a megegyezésre. Végül a bányajogot elveszítettük és a Somoskői Bazaltbánya Rt.-t kitermelési terv hiányában likvidálták. Így estek áldozatul és csonkultak meg a nagyvárosok macskakő szükségletét fedezendő a balatoni hegyek.

A történelem ingoványos mezsgyéjéről átkalandoztunk egy kicsit Csángóföldre. Először Szutor Ágnes, a Kráter Műhely Egyesület beszámolójából tájékozódtunk a csángó népdalversenyről, majd kislánya, Turcsány Bíbor Anna énekelt csengő hangján egy csángó éneket, és végül László Péter Sándor a szkíta sávon keresztül a történelem-földrajz segítségével vezérelt el minket Moldvába, a csángók földjére. Egy génszekvencia köti össze a szkíta eredetű népeket, melyek kelet-nyugati sávban mozogtak a mai Oroszország, Ukrajna és Kelet-Lengyelország (szarmát-sík)területén. Többek között ők közvetítették a kínai szogdírás alapjait (Stein Aurél kimutatta). Ezen a kelet-nyugati irányú sávon vertikális folyosók is kialakultak, ezek egyike a Szeret-Prut-Moldva és Dnyeszter folyók által határolt vidéken, ahol a csángók is megtelepedtek. Hogy végül a csángókat a kunok, besenyők, jászok vagy a hunok leszármazottainak tekinthetjük-e, bizonytalan. Hamar keresztény püspökség alá tömörültek, melyet Milkó városáról neveztek el. Sajnos a mongolok vezette nogáj horda (orda) a 13. században hatalmas pusztítást vit végbe ezen a vidéken. Mindenesetre az északi és déli csángók máig őrzik hagyományaikat a Gyimesi-hágón túl és Domokos Pál Péter írásaiból sokat megtudhatunk ezekről a népi tradíciókról.

A díjátadó a témák változatosságához hasonlóan a díjazottak tekintetében is sokszínűséget mutatott. Dr. Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet igazgatója először Dr. Univ. Kőrösi Máriának, a Partiumi Keresztény Egyetem docensének, majd Pogár Lászlónak, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége elnökének, és Répási Istvánnak, a Beregszászi „Bereg” Mozgáskorlátozottak Sport és Egészségjavító Klub Társadalmi Szervezettitkárának nyújtotta át a Magyar Fiatalokért Díjat. Az ünnepséget a Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány elnökének, dr. Kopp Kristófnak a szavai zárták – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Novák Zsuzsanna titkár és Bajzát Olivér a Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány alapítója.

Felvidék.ma
Szakály Sándor adja át a díjatA büszke tulajdonosA köszönet virágaivalCsoportkép