Ha valaki azt állítja, hogy nem lepte meg a legutóbbi választás eredménye 2016 márciusában, az minimum látnok. De ha az, szólhatott volna, hogy fölkészüljünk.
Ilyen patthelyzetet ugyanis még kitalálni is nehéz lenne. Nem úgy néz ki, hogy ebből működőképes stabil kormány létrehozható. Reménykedtünk, hogy mi leszünk a mérleg nyelve – és az lettünk, bár kissé másképp. A szlovákiai politikában mindig menő a „magyarkártyázás” – ám az idáig valami más volt: többé-kevésbé nyílt gyűlölet jellemezte, félelmekbe burkolt rossz lelkiismeret, mert hogy autonómiát akarnak ezek az irredenta magyarok, s az már a bizonyossággal egyenlő országtiprás, Szlovákia integritásának megkérdőjelezése. Arról, hogyan volna ez kivitelezhető, már kevésbé szólt a fáma, na de ijesztgetésre jó volt.
Az eredeti „lesviňamaďarozás” most úgy módosult ebben a kérdésben, hogy „magyarokat választasz? hát hülye vagy? azt talán mégsem! Szlovákiában? ugyan!”. De lássuk be: ez csak külsőség, a lényeg nem változott. Mégis jött egy társaság, amely úgy vélte, hogy megváltozott az a lényeg, s hogy ha kellően hátrál és előzékeny lesz, hidat építhet a két összeférhetetlen álláspont között.
A gondolat persze jó és szép, csak éppen nem működik. Minden szeretet, megértés, együttműködés kölcsönösségen alapszik, s csak úgy működőképes, ha egyforma mértékben adagolják. Ez axióma, amit tudomásul kell venni. A hídépítés gondolata épp azért nem működik, mert nem kölcsönös és nem is egyforma mértékű: ez a szlovákiai variáns valahogy úgy alakult, mintha azért kéne szeretni egymást, mert, mondjuk, mindnyájunknak két keze van.
Ez ugyan így van, de a kölcsönös megértéshez némileg kevés. S akkor kibújik a szög a zsákból, kiderül, nem is ez a lényeg, hanem az, hogy valakinek ambíciója van és érdeke. A választási eredmények első mámorában az egyik (magyar!) politikus sietett kifejteni, hogy idején volna, ha a Magyar Közösség Pártja létjogosultságán elgondolkodna. Talán úgy vélte, hogy az MKP nem képviseli megfelelő módon a kisebbség ügyét. S nyilván úgy gondolta, a vegyes párt szlovákiai, bármilyen becsületesek, jobban tudnak magyarul gondolkodni.
S ez még nem minden. A szlovákiai (és más európai neoliberális jellegű) sajtó divatos témája manapság Orbán Viktor, s általa egész Magyarország (és a magyarság) támadása, ellehetetlenítése. Az apropó a migránskérdés, ez nyújtja a támadási felület legnagyobb részét mindenféle hamis együttérzési, humanitárius stb. erényre hivatkozva, miközben Európa önvédelmi igyekezetét illegitimnek, vagy legalább indokolatlannak igyekeznek beállítani. És persze elhallgatják, hogy amiért Magyarországot olyan hevesen támadták, azt ma egész Európa utánozza: mindenütt építik a zöld határt elzáró kerítést.
De Szlovákiában a Szabadság és Szolidaritás vezéralakját Sulíkot nem támadja senki azért, mert ő is migránsellenes. Ficót viszont igen. Miről szól ez? Más baj Ficóval nincs? Amiért Ficót kárhoztatják (és persze az MKP-t is, hiszen az szintén a migráció ellen lépett föl), ugyanazért Sulíknak a mennyben a helye? Mi ez, ha nem ócska kifogás? A magyarokat támadni kell és lehet, határon innen és határon túl, bármilyen oknál fogva, ez Szlovákiában íratlan társadalmi konvenció, pillanatnyilag a migránskérdés ürügyén – ez a „magyar kártya” legújabb variánsa.
Nem tudom, miért van ez így, de így van, ez így működik. A legtisztességesebb szlovák sem fog magyar fejjel gondolkodni – mondhatnám úgy is, hogy szerencsére, mert ha nem, az már nem tisztességes szlovák volna, hanem valaki más, egy renegát például. Tudom, miről beszélek: számtalan szlovák barátom van, akit tisztelek, becsülök, nagyra tartok – de nem várhatom el tőlük, hogy saját gondjaimat, saját problémáimat ők oldják meg. Az az én dolgom! Az én dolgom azt érthetően elmondani nekik, s meggyőzni, hogy ez számukra nem jelent majd hátrányt, ellenkezőleg. Amit a hídépítés nálunk képvisel, az sajnos álút, mert egyirányú, csak a kisebbség meghátrálásával, belátásával, toleranciájával számol.
Éppen ezért más megoldást kell keresni: nem híddal próbálkozni, nem is a szlovákok felé nyitni, hanem Szlovákia felé. Szlovákiának természetes joga, hogy saját dolgait maga intézze, de ez a jog megillet minket is. S mivel mi is Szlovákia része vagyunk, nekünk is érdekünk Szlovákia prosperitása. Ha erről sikerülne meggyőzni a nem magyar szlovákiai polgárokat, másképp nézne ki a helyzet. Mert azért vegyük észre: a politikusok csak mondják, hogy a haza érdeke vezérli őket, pedig saját karrierjük, érvényesülésük sokkal fontosabb. Igaz, néha még el is hiszik, amit nyilvánosan állítanak, de a magyarok negatív értékelése a szlovák közvéleményben eléggé stabil, csakúgy, mint minden probléma villámhárítóként a magyarok nyakába varrása, s a figyelem elterelésére is rendkívül hálás téma ez, miközben a magyarellenesség különböző válfaját és egyéb módosulását is kipróbálják. Hát ezen kéne változtatni.
Persze más is kell ehhez, elsősorban képesek kell legyünk következetesen kiállni saját érdekeink és értékeink mellett. Az iskoláink mellett, a templomaink mellett, intézményeink mellett, a nyelvünkért és nyelvhasználatunkért, a kultúránkért – a jövőnkért, gyermekeinkért… És persze választani is kell, amikor van rá alkalom. Nem valami programmá előléptetett propagandaszöveget, hanem önmagunkat. Önmagunkat kell válasszuk önbecsülésünk jeléül!
Aich Péter, Felvidék.ma
