Ebben az évben is a budapesti székhelyű Magyarság Háza adott otthont a Vörösmarty szavalóversenynek, melynek témája a “Hazafias költészet a magyar irodalomban” volt.

A versenyt 21. alkalommal szervezte meg a budapesti XVIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Ének-zenei Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium. A budapesti általános és közép iskolák diákjain kívül a verseny állandó résztvevői a határon túli iskolák diákjai is.

“Igaz, ebben az évben kisebb létszámban voltak jelen felvidéki diákok. Három gömöri tanuló vett részt a március 15-ei ünnepség hangulatát megalapozó megmérettetésen. Góbis Réka és Gál Laura a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium diákjai, Ádám Csaba pedig a rimaszombati Tompa Mihály Alapiskola tanulója.

A verseny három kategóriában folyt. Az 5-7. évfolyamban hat versenyző mutatta be produkcióját, a 8-9. évfolyamban tizennyolcan voltak. Itt Góbis Réka az első helyen végzett, és megkapta Az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetségének különdíját.
A 10-13. évfolyam versenyében huszonkilencen versenyeztek. Ebben a kategóriában Gál Laura különdíjas lett. Szintén Az 1956-os Szabadságharcosok Világszövetségének különdíját vehette át, és egyben Góbis Rékával együtt meghívást nyertek a Világszövetség által szervezett szavalóverseny döntőjére, mely 2016 októberében lesz Budapesten” – számolt be az eseményről Gál Sándor a www.palocvidek.sk oldalon.

Felvidék.ma