Kassa egykor és ma. Ladislav Kočík fotómontázsa.

Elveszett Kassa elnevezéssel indulnak az áprilisi barangolások a városban, minden hónap első hétvégéjén. A mostani barangolások érdekessége, hogy régi képekkel vetjük össze a mai valóságot.

Azoknak a régi, jellegzetes épületeknek a fényképeit mutatjuk az egyes helyszíneken, melyeket végleg eltüntettek az emberi butaságnak, figyelmetlenségnek, hozzá nem értésnek, – no meg a politikai változásoknak „köszönhetően”. Mementóiként annak, hogyan lehetett egy gyöngyszemet egyes részleteiben megcsúfítani, elsivárosítani, jellegtelenné tenni…

A régi képeslapok vádolnak. Sok épület esett a gépkocsiforgalom áldozatául. Parkolókra volt szükség, hát bontottak. A gyönyörű épületek helyén jellegtelen tömbházakat emeltek. A Fő utcát járjuk végig, de beszélhetnénk a gyönyörű vasútállomás elpusztításáról, a Malom¬árok eltereléséről és sok egyébről is.

A barangolás végén egy kis meglepetés vár a túrázókra. A Regionális Információs Pontban (Fő u. 48.) Ladislav Kočík kiállítását tekinthetjük meg, aki összeveti a régi képeket a mai valósággal. Lehetőleg ugyanarról a helyről fényképez, mint ahonnan az egykoriak készültek, és a két képet egymás mellé helyezi, majd rövid előadást tart gyűjteményéről, levetítve a képeket.

Az érdeklődők megvásárolhatják a Mihály-¬kápolna makettjét, melyet azonban maguknak kell kivágniuk és összeragasztaniuk. Három felnőtt embernek ez öt órába telik. Nemsokára az Orbán-torony és a Jakab-palota is összerakhatóvá válik.

A Mihály-kápolna makettje.
A Mihály-kápolna makettje.

Most kivételesen csak szombaton vezetem a barangolásokat, mivel vasárnap II. Rákóczi Ferenc születésének 340. évfordulóját ünnepeljük meg Borsiban. A hagyományos helyen, a Forgách-¬palota előtt találkozunk (Fő u. 10). 11 órától szlovák nyelvű, 16 órától magyar kísérőszöveggel folyik a barangolás. Szeretettel várunk mindenkit!