Április 23. és 26. között a felvidéki népviseletbe öltöztetett babákkal erdélyi körúton jártak a búcsi székhelyű Kultúráért és Turizmusért Társulás tagjai, pártolói és meghívott vendégei.
A gyűjtemény erdélyi kiállításának megálmodója Szobi Eszter, a Kultúráért és Turizmusért Társulás és a Felvidéki Népviseletes Babacsaládok Házának elnöke volt. Munkáját nagy szeretettel és önzetlenül segítették a húsz éve működő társulás tagjai is.
Az első állomás Kalotaszentkirályon
Kalotaszentkirályon Vincze Kecskés István fogadta a vendégeket, bemutatta az 1100 lelket számláló, többségében magyar lakosú falu nevezetes református templomát. Többek között elmesélte: „Nagy büszkeséggel tölti el a helyi magyarságot, hogy a faluba rokonlátogatásra érkezett annak idején, 1914-ben Ady Endre is, a Csucsáról származó Boncza Bertával, azaz Csinszkával. Egy verse is született a költőóriásnak a varázslatos kalotaszegi tájról A Kalota partján címmel.”
Az est folyamán Vincze Kecskés István a Felszeg Gyöngye néptánccsoport közreműködésével a kalotaszegi népviselettel és néptánccal ismertette meg a felvidéki csoportot. A helyi magyar fiatalok a kalotaszegi táncrendből a legényest, a csárdást és a szapora táncokat járták el.
Ezután Szobi Eszter bemutatta az erdélyi falu közönségének a felvidéki népviseletbe öltöztetett babacsaládokat. A résztvevők a babákon kívül nagy érdeklődéssel tekintették meg a búcsi Kissné Peredi Erzsébet csipketerítőit is.
A kézdivásárhelyi Vigadóban közös kiállítást rendeztek
Április 25-én, Kézdivásárhelyen, a Vigadó épületében került sor a Kézdivásárhelyi Nők Egyesületének népművészeti munkáiból és a Felvidéki Népviseletes Babacsaládok gyűjteményéből rendezett közös kiállításra.
A megnyitón Fülöp Magdolna, a Kézdivásárhelyi Nők Egyesületének elnöke szeretettel üdvözölte a felvidéki vendégeket. Köszöntőjében elmondta, hogy egy évvel ezelőtt jártak a felvidéki Búcson és Bátorkeszin, így nagy öröm számukra, hogy viszonozhatják a vendéglátást. Kiemelte, fontos számukra a népviseletek szenvedélyes gyűjtése, a babák szeretete, a hagyományok életben tartása és a barátság ápolása, a nagy távolság ellenére is.
„Ezen a találkozón bebizonyosodott, hogy egy vérből valók vagyunk, hogy a határok csak jelképesek Székelyföld, Felvidék és az anyaország között. Közös törekvésünk vezérfonala, hogy nem szeretnénk elveszíteni azt, amivel Isten megajándékozott: az identitásunkat. Ez a kiállítás is bizonyíték erre – ha kevéssel is, de hozzájárulunk népünk örökségének továbbviteléhez”- hangsúlyozta Fülöp Magdolna.
Biszak Enikő újságíró ismertette a székelyföldi babakiállítás anyagát a zsúfolásig megtelt terem közönségével. „A hagyományokat ápolva, korunk igényeihez igazodva igyekszünk valami szépet, hasznosat, maradandót alkotni. A hímzett népi motívumok lélekből fakadó gondolatok. Hiszen nagy erővel, pozitív, isteni, teremtő szimbólumokkal bírnak. Kötelességünknek éreztük megmenteni, felújítani, és népszerűsíteni e kihalóban lévő kulturális értéket”- emelte ki Biszak Enikő, az egyesület tagja.
Szobi Eszter elmondta: „1996 őszén jelentős létszámcsökkenés mutatkozott óvodáinkban és iskoláinkban, ezért új utakat kerestünk anyanyelvi iskoláink népszerűsítésére. A konkrét ösztönzést számukra az 1996-ban Székesfehérvárott rendezett nemzetközi óvodapedagógiai konferencián látott kiállítás adta, ahol Kézdivásárhely múzeuma népviseletbe öltöztetett babáinak a bemutatóját láthattuk. Barátságunk azóta tart, és a tavalyi felvidéki találkozó után, nagy álmom valósult meg azzal, hogy ellátogathattunk Erdélybe és elhozhattuk a kiállítást. A kézdivásárhelyi mintát követjük, de mi tovább fejlesztettük azzal, hogy a babáink családokat alkotnak, és így nem csupán a felnőtt női és férfiviseletet, hanem a nagyszülőkét és a gyerekekét is, egy több generációs család öltözékét mutatjuk meg tájegységenként.”
Szobi Eszter a vendégek között köszöntötte Bauer Editet, aki tíz évig volt EP-képviselő előtte a szlovák parlament tagja, valamint Pogány Erzsébetet, a Szövetség a Közös Célokért igazgatóját, akik a kezdetektől támogatták a népviseletekbe öltöztetett babák gyűjtését és közkinccsé tételét.
„Néhol gyengébben, néhol erősebben kapaszkodik a gyökér a földbe. Néhol erősebb a magyarság, néhol gyengébb. A feladatunk az, hogy erősítsük egymást, magyarságunkat, anyanyelvünket hagyományaink ápolásával” – fogalmazott köszöntőjében Bauer Edit.
A kiállítás hangulatát a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete fiatal tagjainak – Kertész Andreának, valamint Bagoly Anabellának az előadásai tették felejthetetlenné. A gimnazista Bagoly Anabella saját gondolatait foglalta össze: „Számomra az anyanyelvem jelenti a magyarságot, melyet édes szüleimtől tanultam, melyen beszélek, gondolkodom, élek. Családot, közösséget, biztonságot jelent. A jelenem, amelyben élek, és a jövőm, melyben majd gyermekeim élnek.”
A székelyföldi és a felvidéki népviseletbe öltözött babák megtekintése előtt öt kézdivásárhelyi (népviseletbe öltözött) kisdiákot hallgatott meg a közönség, akiket Kelemen Kata tanítónő készített fel a Petőfi Sándor Gimnázium mellett tevékenykedő Délutáni Szeretetiskolában.
A két szervezet tagsága a vacsora után az estet a székelyföldi és a felvidéki magyarok közös ünnepévé varázsolták. Népviseletbe öltöztek maguk is, ismert és kedvelt népdalokat énekeltek, és könnyekig meghatódtak a Himnusz és a Székely Himnusz elhangzásakor.
Nyolcszáz méter magasan, a Nyergestetőn és az aradi vértanúk emlékoszlopánál
A körút során a csoport tagjai ellátogattak Mátyás király kolozsvári szobrához, Tamási Áron farkaslakai síremlékéhez, a székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjába és a „Vasszékely” szobrához. Jártak a Nyergestetőn, Hargita megyében, 795 méter magasban, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik utolsó székelyföldi helyszínének emlékoszlopánál és a kopjafáknál. Végül Aradon, a 13 aradi vértanú kivégzésének helyszínén és a Szabadság-szobornál helyezték el a megemlékezés koszorúját.
A megtett 1800 kilométer Erdélyben, Székelyföld szívében és Csíkországban mély nyomot hagyott az utazóban. Háromszék spirituális magyarságának megtartó erejét a Székely Himnusz visszhangozza a Havasok fölött: „Ameddig élünk magyar ajkú népek, Megtörni lelkünk nem lehet soha. Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján, Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.”
