Kezdetét vette „Az év praxisa a Kárpát-medencében” pályázat második szakasza: a beérkezett ajánlók után most már a www.azevpraxisa.hu portál szavazói döntik el, hogy ki kapja a rangos szakmai díjat.

A pályázatra az elmúlt hetekben-hónapokban 150 ajánlás érkezett – ebből több mint 110 felelt meg a pályázati kiírás feltételeinek. A beérkezett ajánlások – köztük számos erdélyi, felvidéki, kárpátaljai – is azt tükrözik, hogy az ajánlók a szakmai kvalitások mellett a jó szót, a kedvességet, a tiszta és barátságos rendelőt, az előjegyzés lehetőségét a várakozás elkerülése érdekében, valamint azt ismerik el igazán, ha az orvos a rendelési időn túl is a páciensei rendelkezésére áll.

Mit értékelnek a betegek és a különféle szervezetek vezetői?

A lelkiismeretes, empatikus, szolgálatkész magatartást, vagyis a szakmai tudáson túl azt, ha valaki a betegek gyógyításának szenteli az életét. Az olyan orvost, aki szombaton is elemzi a nagypapa CT-leletét, hogy az unokájának ne kelljen hétfőig aggódnia, aki visszahívja kis betegének külföldön tartózkodó édesanyját, és egyáltalán nem törődve a telefonszámlájával, addig beszél, amíg sikerül megnyugtatnia, és tanácsokkal ellátnia a mamát. Azt, aki képes jó szóval, humorral feloldani betege szorongását, a fehér köpenytől való félelmet, és persze azt, ha keveset kell várni, mert jól működik az előjegyzési rendszer, ha tiszta a rendelő, pontos és gondos a kezdés.

Két felvidéki magyar orvosra is lehet szavazni

A komáromi járásbeli Marcelházán és Hetényen praktizáló Dr. Sebők Zoltán kilenc ajánlással is büszkélkedhet, az aláírók között szerepel Boráros Imre Kossuth-díjas színművész, Molnár János, a komáromi Selye János Egyetem Református Teológiai Karának professzora, Varga Ervin, Marcelháza polgármestere, a Szlovákiai Magánorvosok Szövetségének tiszteletbeli elnöke és Duray Miklós felvidéki író és politikus is.

Érkezett ajánlás az Iglóban, magyarul beszélő – és ami ennél is fontosabb, – magyarul rendelő Dr. Fronko Alicára, akit az egykori iskolájából, Buzitáról ajánlottak, azzal, hogy őt azok is felkeresik, akik csak egy kedves magyar szóra vágynak.

Kárpátaljáról és Erdélyből is sok ajánlás érkezett

Kárpátalja igazán kitett magáért, hiszen csak a Kárpáti Igaz Szó szerkesztősége 10 ajánlást küldött felhívásunkra. Ezekből kiderül, hogy arrafelé bizony mostoha körülmények között, omladozó, fűtetlen rendelőkben, pontatlan, elavult műszerekkel dolgoznak a háziorvosok.

Erdély sem maradt el Kárpátalja mögött: számos székelyföldi település lakosa döntött úgy, hogy az ő háziorvosuk megérdemli az elismerést. Amit kiemelnek: az orvos elkötelezettsége, empátiája, szolidaritása, embersége, anélkül, hogy anyagi viszonzást várna érte.

Április 17-ig lehet szavazni

A hazai és a határon túli ajánlók között nem csak hálás pácienseket lehet találni. A történetek beküldői között ott van Cegléd alpolgármestere, a kárpátaljai görögkatolikus áldozópap, Fábiánsebestyén Község Gondozási Központjának vezetője, a Magyar Vöröskereszt és a Nagycsaládosok Egyesülete csongrádi szervezetének képviselői, valamint Tőkés László, EP-képviselő is.

Március 20. után – ekkor zárult le a pályázat első szakasza – a szervezők összegezték az ajánlásokat, majd továbbították azokat a zsűri tagjainak.

A bíráló bizottság tagjai kiválasztották azt a 10-10 orvost, aki a történetek alapján érdemes arra, hogy versenyben maradjon. A szavazás április 2-án indult el: most már csak a www.azevpraxisa.hu oldal látogatóin múlik, hogy ki nyeri „Az év praxisa a Kárpát-medencében” versenyt. Szavazni április 17-ig lehet.

(Forrás: azevpraxisa.hu)