Több mint 30 helyi borász, szép számú környékbeli vendégborász és több magyarországi termelő is kínálta nedűjét a fesztivál látogatóinak (Fotó: archívum)

Tizenegyedik alkalommal tartották meg a Bátorkeszi Borfesztivált. A rendezvény helyszíne ezúttal a Szent László dűlő volt. A régió egyik legnagyobb pincefesztiválján május 6-án és 7-én idén is bőséges volt a választék úgy a borokból, mint a kísérőprogramokból.

Több mint 30 helyi borász, szép számú környékbeli vendégborász és több magyarországi termelő is kínálta nedűjét a fesztivál látogatóinak. A rendezvényt gazdag kísérőprogram tette színessé. Volt sakkverseny, futóverseny és történeti kiállítás is. Többek között fellépett a Budapest Bár, Korpás Éva népdalénekes, a Kispál és a Borz és a Jóvilágvan.

Bátorkeszi anzix

A Pro Futura Villa Kezw Polgári Társulás a Bóna-család XIX. századi pincéjében rendezett kiállításán a régmúltat idézte fel. A település történelmének, hagyományainak feltárásával és bemutatásával foglalkozó szervezet második alkalommal vett részt a rendezvényen.

13162460_10206417828946860_1788868515_n
Fotó: Gál István

Tavaly a Galambos dűlőn, a Vigad a falu című kiállításukat egy katonai sátorban tartották, ahol a helyi szőlőtermesztés és borkészítés volt a középpontban. Az idei bemutatkozásnak szintén érdekes és értékes helyszíne volt: egy 1855-ben épült borház adott otthont a Bátorkeszi anzix címmel összeállított anyagnak.

Fotó: Gál István
Fotó: Gál István

A szervezők a tavalyi témát kibővítették a hétköznapi falusi munkák eszközeivel, kiegészítve egy gazdag fotóanyaggal, amit közel hatvan személy kölcsönzött, ajándékozott a tárlat összeállítóinak.

Fotó: Gál István
Fotó: Gál István

Futóverseny a bátorkeszi szőlőhegyen

Idén kilencedik alkalommal lendültek neki a bátorkeszi domboknak a régióból összesereglett terepfutók. A XI. Bátorkeszi Borfesztivál keretén belül rendezték meg a szőlőhegyi futóversenyt, 12 kategóriában.

Békés, szőlőtőkékkel tűzdelt dombok mellett, vízparton, erdőben és dűlőkön futottak a versenyzők, akiket gondos kitáblázás vezetett, bár idén is volt, aki elnézte a helyes irányt.

A helyi szőlősgazdákat tömörítő polgári társulás már a kezdetek óta támogatja a futóversenyt. “Jó ötlet volt, hamar megkedvelték a futók, és szerintünk is pont ide illik. Nem volt kérdés, hogy mellé állunk. Az egészséges, sportos életmód és a kulturált, mértéktartó, minőségi borfogyasztás közös célunk” – mondta Tóth Lajos, a SZEGAB Polgári Társulás elnöke.

A verseny legidősebb résztvevője, a 81 éves turócszentmártoni Dezider Ferenczy harmadik alkalommal vett részt az eseményen és nagyon tetszett neki a szőlőtőkékkel tűzdelt dombok közötti terep. “Bár nehéz volt a versenypálya, de a látvány mindent pótolt. Akinek pedig túl nehéz volt, az majd jövőre nem vesz részt rajta. Amennyiben jövőre is élni fogok, ismét eljövök” – mondta az idős futó.

Szőlőhegyi futóverseny 014

A 71 éves Gergely Bálint Szencről érkezett a versenyre. A versennyel kapcsolatban elmondta, elsősorban a rendezőknek kell köszönetet mondani, hogy ilyen gyönyörű terepet választottak. “Nagyon jó verseny volt, nehéz, de kimondottan jó volt. Megérte! Nagyon tetszett az ismeretlen vidék, hiszen síkságról jöttem” – mondta a versenyző, aki jövőre ismét részt kíván venni a versenyen.

A verseny különlegessége volt, hogy az V-XII. kategória résztvevői nagyjából 100 métert egy borospincén keresztül, a hordók mellett futottak.

Az alapiskola udvarán megtartott eredményhirdetésen az okleveleket, érmeket, ajándékokat, pénzjutalmat a község polgármestere, Labancz Roland, a Szegab PT elnöke, Tóth Lajos és a futóverseny főszervezője, Nyers László adták át.

Pénzjutalomban részesültek az abszolút legjobb időket elérő versenyzők: Beñat Bengoechea, Dömény János és Mácsodi Gábor, illetve Bakó Barbara, Monika Kováčová, Bibiána Grolmusová. Különdíjat kapott a legfiatalabb, Deák Anna Sára (Búcs) és a legidősebb versenyző, Dezider Ferenczy is.

A IX. Szőlőhegyi futóverseny eredményei:

I. kategória, lányok, 600 m: 1. Markó Hanna (Győri Futóbarát klub), 2. Kóšová Barbora (Bátorkeszi), 3. Kis Lili (Komárom)

II. kategória, fiúk, 1200 m: 1. Lukáš Grolmus (Komárom), 2. Zsiga Dani (Győri Futóbarát Klub) 3. Jó Barna (Győri Futóbarát Klub)

Szőlőhegyi futóverseny 002
Fotó: Miriak Ferenc

III. kategória, lányok, 1200 m: 1. Zatykó Luca (Győri Futóklub), 2. Jó Alíz (Győri Futóklub), 3. Marx Bianka (Győri Futóklub)

IV. kategória, fiúk 4300 m: 1. Bozsaky Adrián (Győri Futóklub), 2. Marx Bence (Győri Futóklub), 3. Klbík Anton (BK Duslo Šaľa)

V. kategória, lányok 4300 m: 1. Bibiána Grolmusová (Komárom), 2.Misák Barbara (Bátorkeszi)

Szőlőhegyi futóverseny 005
Fotó: Miriak Ferenc

VI. kategória, fiúk, 10 000 m: 1. Müller Konrád (Karva), 2. Hornyák Arnold (Bátorkeszi), 3. Kalocsányi Dániel (Bátorkeszi)

VII. kategória, lányok, 4300 m: 1. Bakó Barbara (Bátorkeszi), 2. Molnár Nikoletta (Szentpéter), 3. Gábor Zsuzsanna (Komárom)

VIII. kategória, nők, 4300 m: 1. Monika Kováčová (Léva), 2. Valéria Kliská (Érsekújvár), 3. Pintér Balogh Stefánia (Bátorkeszi)

IX. kategória férfiak 10 000 m, (1977- 1996 között születettek) 1. Beñat Bengoechea (Érsekújvár), 2. Dömény János (Párkány), 3. Mácsodi Gábor (Szenc)

X. kategória, férfiak, 10 000 m, ( 1967-1976 között születettek): 1. Furár Milan (SAĽA), 2. Zaťko Peter (Karhu Run And Ride), 3. Miroslav Ozorák

Szőlőhegyi futóverseny 011
Fotó: Miriak Ferenc

XI. kategória 10 000 m, (1957-1966 között születettek) 1. Tücsök Róbert (Dunamocs), 2. Milan Valko (Perbete), 3. Keszi József (Budapest)

XII. kategória 10 000 m (1956-ig születettek) 1. Ján Cvíčela (AK  Bojničky) 37:56, 2. Csimma František (SAĽA), 3. Gergely Bálint (Szenc)

(Felvidék.Ma/Zsok Gizella/Miriak Ferenc)