A szerző felvétele

A budapesti Nemzeti Kamara Színház Usztics Mátyás alapító-igazgató vezetésével
a Bodrogközben és Ung-vidéken turnézik „A száműzött Rákóczi” c. darabjával.
A társulat hat nap alatt összesen tíz előadást tart. A nyitó előadásra szombaton került sor II. Rákóczi Ferenc szülőhelyén, Borsiban, ahol a II. Rákóczi Ferenc Polgári Társulás látta vendégül a Társulatot.

Vasárnap Csicserben és Nagytárkányban, hétfőn Kassán, kedden Nagykaposon, szerdán Nagyszelmencen, csütörtökön pedig Bodrogszerdahelyen vendégszerepel Usztics Mátyás színművész és csapata.

A Borsiban megtartott előadás után elmondható, hogy az előadás tartalmas, színvonalas és tanulságos – felnőttnek és gyereknek egyaránt.

A száműzött Rákóczi c. darab a Nemzeti Kamara Színház előadásában (nemzetikamara.hu)
A száműzött Rákóczi c. darab a Nemzeti Kamara Színház előadásában (nemzetikamara.hu)

A zenei aláfestéssel és hangbejátszásokkal színesített előadás Usztics Mátyás történelmi felvezetőjével kezdődik, amely bevezeti a nézőt mindazon történelmi eseményekbe, amelyek Rákóczi életét is befolyásolták. Az „ellenségem ellensége a barátom” elv alapján Törökországba befogadott Rákóczi élete szorosan összefonódik Mikes Kelemen életével, ennek története a darab első jelenetében elevenedik meg.

A jelenetek között Usztics Mátyás lép színre, és minden fejezet előtt történelmi magyarázattal egészíti ki az előadást. További érdekesség, hogy az összesen nyolc színészből álló csapat 15 szereplőt alakít a darabban.

Usztics Mátyás (Fotó: Tökölyi Angéla)
Usztics Mátyás (Fotó: Tökölyi Angéla)

A bodrogköziek és Ung-vidékiek most ingyenesen tekinthetik meg az előadásokat. Mindezekért Borsiban az előadás után Laczkó Lajos, a II. Rákóczi Ferenc Polgári Társulás elnöke mondott köszönetet Usztics Mátyás szervező-rendezőnek és csapatának.