Klemm József, Tóth Lívia és Ambrus Attila. (Fotó: nt)

Zárónyilatkozattal frissítve. Tizenegy éve alakult meg a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója (KMÚEK), amely a vajdasági Zentán tartja jubileumi, tizedik találkozóját június 23-án és 24-én. A 2005-ben létrejött Konvenció új szakaszt nyitott a külhoni magyar újságírás életében, amelynek első találkozóját a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete és a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete szervezte meg tizenegy évvel ezelőtt.

A kezdeményezők terve az volt, hogy az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági, horvátországi és muravidéki magyar sajtómunkások keretegyezmény aláírásával megalapozzák az együttműködést, és egy szövetséget alakítsanak. A szerveződés fő célkitűzései között a kisebbségi közösségek anyanyelvi tájékoztatásában tapasztalt azonos vagy hasonló gondok közös orvoslását, egymás jobb megismerését, kölcsönös tájékoztatását, a továbbképzés és a folyamatos tapasztalatcsere feltételeinek a megteremtését, az európai színvonalú és magyar szellemiségű újságírás eszményeinek megvalósítását határozták meg. A célok az évek során nem változtak.

A zentai konferencián jelen volt Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, a KMÚEK egyik erkölcsi támogatója és Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is. Szili Katalin a Joggal Európában. A Kárpát-medencei magyar autonómiatörekvések 25 éve című könyvének összeállítása kapcsán elmondta, jelenleg több olyan határon túli terület van, ahol elképzelhető az autonómia kialakítása. Azzal ugyanakkor tisztában van, hogy az emberek közös gondolkodása elengedhetetlen, ennek kialakításában egyébként a sajtónak is fontos feladata lenne. A magyarok által lakott régiókban európai megoldásokat kell szorgalmazni, olyan együttélési formákat, amelyek nem veszélyeztetik egyik népcsoport fejlődését sem. Az önkormányzatiságra számos európai példát ismerünk.

Hajnal Jenő köszöntőjében kiemelte: a Magyar Nemzeti Tanács több vajdasági lap fenntartója. Beszédében elmondta, sajnos sok olyan fontos téma van, mellyel a média nem foglalkozik.

A szakmai tanácskozáson az újságírói felelősségről, a hiteles tájékoztatás fontosságáról volt szó. Vitaindítójában Klemm József, a szervezet társelnöke egy vajdaságban elindult vitáról szólt, amelyben az újságíró feladatának témáját boncolgatják. Klemm szerint a vajdasági magyarokból hiányzik az összefogás készsége. Az összefogás hiánya azt eredményezte, hogy az újságírók egy része kiáll valamelyik fél mellett, miközben elsősorban hitelesen kellene tájékoztatnia. A társelnök szerint egy újságírónak elsősorban a magyar kisebbség elvárásainak kell megfelelnie, nem pedig a hataloménak.

Ambrus Attila, a KMÚEK erdélyi társelnöke hangsúlyozta, a cél, hogy valóban Kárpát-medenceivé váljon a szervezet. A magyarság hívó szava továbbra is a templomot és az iskolát védi, de ez mára kiegészült a sajtóval is. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy ott, ahol gyengül a sajtó, gyengül a magyarság is – mondta Ambrus Attila.

Tóth Lívia, a zentai találkozó szervezője reményét fejezte ki, hogy a legközelebbi találkozón már magyarországi egyesületek is jelen lesznek. A KMÚEK következő találkozóját Kárpátalján szervezik majd meg.

A csütörtöki konferencia után a találkozó résztvevői a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete által szervezett tavalyi riporttábor anyagaiból összeállított könyv Versecen tartott bemutatóján vettek részt. A Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója a mai napon folytatódik.

A KMÚEK zárónyilatkozta

A Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójába (KMÚEK) tömörült vajdasági, erdélyi, muravidéki, felvidéki, kárpátaljai, horvátországi tagszervezetek, valamint a Magyar Katolikus Újságírók Egyesülete, illetve a Duna Médiaszolgáltató Zrt. képviselőjének részvételével 2016. június 22-25. között a vajdasági Zentán tartották meg évi közgyűlésüket.

A tanácskozás résztvevői egyetértve abban, hogy média nélkül nem lehet közösséget építeni, a következő

ZÁRÓNYILATKOZAT-ot

fogadták el:

  1. Az elmúlt 11 év tapasztalatát összegezve megállapítható, hogy szükség van a határokon átívelő szakmai szervezet hivatalos bejegyzésére. Az elindított folyamat a magyarországi és/vagy uniós jogi személyiség megszerzését célozza.
  2. A KMÚEK tovább folytatja a hálózatépítést a magyarországi szakmai szervezetek, a Média Önszabályzó Testület (MÖT) a őrvidéki újságírók, valamint az Európai Kisebbségek Föderatív Uniójának (FUEN) bevonásával.
  3. A KMÚEK ezentúl évente jelentést készít a külhoni magyar régiók sajtójának állapotáról és az újságírók helyzetéről.
  4. A KMÚEK továbbra is elsődleges fontosságúnak tartja az újságírók folyamatos szakmai továbbképzését, ezért együttműködik az erre vállalakozó magyarországi és külhoni szakmai szervezetekkel és szakemberekkel.
  5. A KMÚEK szorgalmazza a fiatal újságírók tagozatának létrejöttét a külhoni szakmai szervezeten belül.

Zenta, 2016. június 24.
A KMÚEK közgyűlésének résztvevői