Az Ipolyság Kupán fellépett többek között Tomi KID Kovács is (Fotó: Pásztor Péter)

A sportnak és a sport népszerűsítésének jutott a főszerep a június 25-én megrendezett Ipolyság Kupán (Šahy Cup). A sporttalálkozót ipolysági sportkedvelő fiatalok szervezték meg. A rendezvényre a helyiek mellett Felvidék több városából is érkeztek résztvevők.

A kupán négy sportágban mérettettek meg a csapatok: kispályás labdarúgás, strandröplabda, tenisz és erős emberek versenye. „A múlt évben az úgynevezett nulladik évfolyamát tartottuk meg az Ipolyság Kupának. Idén különféle kísérőprogramokkal is kedveskedtünk a vendégeknek. Emellett a helyi sportegyesületek, szervezetek rövid bemutatót is tartottak, hogy ezzel is felhívják a tevékenységükre a figyelmet” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Kiszely Róbert, a főszervező Galácticos civil szervezet tagja.  Hozzátette, a bajnokság célja a közös sportolás, a baráti találkozó.

Idén 11 csapat nevezett be a labdarúgó-bajnokságra, a strandröplabda-mérkőzéseken nyolc csapat játszott. A teniszversenyen páros és négyes játszmákat játszottak, melyen összesen tizenhatan vettek részt. Az erős emberek vetélkedőjén kétfős csapatok indultak. A bajnokságra Ipolyság mellett a környező településekről is jelentkeztek sportolók. Ugyanakkor Pozsonyt, Komáromot, Érsekújvárt, Dunaszerdahelyt és Túrócszentmártont is képviselték a kupán.

A mérkőzésekkel azonos időben a városban működő sportegyesületek tartottak bemutatóval egybekötött szaktalálkozókat. Többek között bemutatkoztak a zumba-, a jumping-, az aerobic-, a szambó-,  és a karate-egyesületek, illetve a Spartan Race Training Group erőnléti csoport. A közönség ki is próbálhatta a bemutatott sportokat. A legkisebbeket arcfestés, lovaglás, valamint ugrálóvár is várta. Az eseményen fellépett Tomi KID Kovács Európa- és világbajnok bokszoló, aki gyerekeknek és felnőtteknek tartott bemutatót.

Az erős emberek versenyén a következő eredmény született: negyedik helyen végzett az ipolyviski 2. számú csapat (Virág-Kékesi), harmadik lett a dunaszerdahelyi csapat (Karácsony-Csintók), második lett az ipolyviski 1. számú csapat (Gálik-Kádasi), a győztes pedig a hazai csapat lett (Zlatner-Karvai).

A labdarúgó-bajnokság keretei között külön kategóriában mérkőztek meg az öregfiúk. Az öregfiúk kategóriájában a második helyen az ipolysági Fydy Team végzett, míg az első helyen a szintén helyi fiúkból álló csapat.

A teniszversenyen külön értékelték a párosban mérkőző ifiket és a négyesben játszó felnőtteket. Az ifi csoportban harmadik Bolemant Ricardo, második Jara Janušíková és a győztes Jámbor Nikolasz lett. A felnőttek kategóriájában a hazai Szőllősy Péter – Lőwy Judit páros a harmadik, a pozsonyi Alexander Kači és Peter Balík második, a győztes pedig az ipolysági Gajdács fivérek lettek.

A kispályás labdarúgó-bajnokságban a csapatok mellett a legjobb lövő, a legjobb kapus, valamint a legjobb játékos címet is kiosztották. A 11 csapat közül a harmadik helyen végzett az ipolysági Putu csapata, második lett a Tibor kezei elnevezésű csapat. A győztes csapat szintén ipolysági, az Első csapatra keresztelt formáció volt.

A strandröplabda-bajnokságon nyolc csapat versenyzett, a helyiek mellett Komáromból és Érsekújvárból is jöttek érdeklődők. Az első három helyezést megszerezve a bajnokságon taroltak az érsekújváriak. Az este a helyi Badges zenekar fellépésével zárult.

Az ipolysági edzőpályán megtartott sportrendezvényt fiatalok kezdeményezték, együttműködve a város sportegyesületeivel. Mint Kiszely Róbert elmondta: A Galácticos olyan baráti társaság, amelynek tagjai szeretik a focit, és tevékenységükkel a sport szeretetét is népszerűsítik. A Galácticos tagjai egykoron az ipolysági ifi futballcsapatban játszottak. Jelenleg különféle baráti bajnokságokon, kupákon vesznek részt országszerte. A fiatalok tervezik a folytatást, jövő nyáron újra baráti sportünnep várható az edzőpályán.

 

[pe2-gallery album=”http://picasaweb.google.com/data/feed/base/user/108427883720896117453/albumid/6300468157358672353?alt=rss&hl=en_US&kind=photo” ]