Illusztráció. Fotó: auto.sme.sk

Pozsony megye közútjai és a kerület településeinek útjai is katasztrofális állapotban vannak. A fővárosban több útszakaszt felújítottak az elmúlt időszakban az EU elnökség miatt, de a járások útjaira már nem maradt pénzforrás.

Egy útszakasz felújítása több százezer euróba is kerülhet, miközben a településeknek és a megyei önkormányzatnak nincsen rá pénze, míg a többi megyében Európai Uniós forrásokból végzik a felújításokat, addig Pozsony megye és a területén található települések ebből a pályázatból is ki vannak zárva. Saját erőből pedig képtelenek finanszírozni az utak megépítését és felújítását.

Több polgármester évekig spórol, hogy egy-egy kezelésébe tartozó útszakaszt felújítson, miközben gyakran az is előfordul, hogy a földterület, ahol az út van, nem az önkormányzaté, és annak tulajdonjogi viszonya nem rendezett. Ami a későbbiekben akár jogi problémát is felvethet, de ezeket az utakat zömében a települések a rendszerváltás előtti időkből örökölték. Az új útszakaszoknál más a helyzet, hiszen már nem építhetnek utat, járdát olyan telken, amely nem a település tulajdona.

A települések többségének problémát jelent az áthaladó forgalom is. Több település, amelyek a fő közlekedési útvonalak mentén terülnek el, azzal küzdenek, hogy a főút melletti lakóépületek falai repedeznek, omladoznak a megnövekedett forgalom miatt. Azoknak a településeknek is gondot okoz ez, amelyeken keresztül több teherautó és kamion közlekedik. Az áthaladást tiltó táblákat a teherautók sofőrjei nem veszik figyelembe, és az ingyenes útszakaszokon kerülik ki a fizetős szakaszokat – árulta el Takács Viola, Dunasápújfalu polgármestere. „A megyei önkormányzattal egyeztetve néhány éve útjelző táblákkal próbáltuk meg kitiltani a teherforgalmat a falu területéről, a főútjaink nagy része ugyanis szűk és nem megfelelő az állapota sem. A teherautók sofőrjei ennek ellenére, akkor is erre járnak, ha a célállomást nem csak a településünkön keresztül érhetik el. Sőt, időnként kerülőt is jelent ez számukra, de így mentesülnek az útdíj kifizetésétől. Az önkormányzat pedig teljesen tehetetlen ez ügyben” – vallotta be a polgármester.