Augusztus 21-én, vasárnap délután egy kis csoport gyülekezett az egykori Tuzex épülete előtt, melyen ma emléktábla van, rajta azoknak az embereknek a nevével, akik 1968 augusztusában a szovjet megszállás következtében vesztették életüket.
A megemlékezést Ladislav Rovinský polgárjogi aktivista és a Kassai Városszépítő Egyesület vezetője szervezte, akinek a közösségi oldalon közzétett meghívására vagy egy tucatnyian jöttek el. Elsőként a „Madzagtárlat” képeit akasztották ki. Rovinský négy díszfára madzagot kötött és azokra csipesszel erősítették az 1968-as képek másolatait. Több személy is megállt, hogy nézegesse a majd ötven éve készült felvételeket.
A szervező üdvözölte a résztvevőket és hangsúlyozta, fontos a megemlékezés, mert a fiatalok már alig tudnak erről az évfordulóról. Ez az esemény a kassai kormányprogram egyenes következménye, mely a kommunista hatalomátvételt készítette elő. Ezért szégyen, hogy Kassán van egy ilyen nevű lakótelepünk!
1968-ban kiderült, illúzió, hogy a szocializmus megreformálható. Ráadásul a prágai tavasz ikonja, Alexander Dubček is beállt a „normalizátorok” közé, hiszen a „gumibottörvényt” ő írta alá. (A szovjet megszállás utáni kommunista visszarendeződést normalizációnak nevezték. Úgy értelmezték, hogy a jobboldali kisiklás után a dolgok normális kerékvágásba térnek vissza.) Húsz sivár, reménytelen év következett ezután.
Akkor a változásokat a prágai diákok tüntetése indította el, úgy mint 1989-ben. Hogy a mai fiatalok erről keveset tudnak, az a mi hibánk is, mondta a szónok. Nekünk kellene erről többet beszélnünk.
Valaki megjegyezte, azokban a napokban ha egy gépkocsi kipufogója „lőtt egyet”, a kassai Fő utcán mindenki lefeküdt, mert valódi fegyverropogásra gondoltak. Eva Lorenzová műépítész elmondta, ő akkor éppen Prágában tanult. A diáktüntetésen nem vett részt, mert lefeküdt aludni. Társai azért tüntettek, mert a strahovi kollégium villanyvezetéke nem bírta a terhelést, és így esténként kikapcsolták az áramot. A diákok ezért vonultak az utcára és azt skandálták: „Fényt akarunk!” Az elvtársak „megértették” az üzenetet. Így kapott politikai értelmet ez a követelés. Hozzátette, szégyene Kassának, hogy a szovjet emlékmű még áll. Azt el kellene távolítani, nem felújítani.
Az olasz származású Jiří Bagno augusztus 21-én született. 1968-ban azon a napon töltötte be 14. életévét. A kassai – akkor Lenin – mai Fő utcán a nyolcemeletes épület harmadik emeletén lakott. Szembe vele épült a lebontott Schalkház helyén a Slovan szálló. Annak épülő falában akadt el egy tank. Ő társaival az építkezés tégláit dobálta a páncélozott járművekre. Volt egy periszkópja is, azzal pásztázta a Fő utcát és látta, amint egy embert szemben, éppen a Tuzex épülete előtt ért találat, nem messze a mai emléktáblától. Látta, amint a vére megfestette a falat.
Két év telt el. 1970-ben berendelték a rendőrségre. Nem tulajdonított ennek különösebb jelentőséget. Egy majd kétméteres alak kísérte föl az egyik irodába és váratlanul úgy vágta kupán, hogy elterült. Majd fényképeket tett elé, melyeken szerepelt. Ő mindent tagadott. A köztársaság felforgatásának bűntettéért kívánták felelősségre vonni. Ki tudja, mi történt volna, ha az apja nem jogász és nem tagja a kommunista pártnak… Így azután sikerült az ügyet elsimítani.
Végül egy furcsa élményét említette. A főposta előtt (annak egy részében működött akkoriban a kommunista párt kerületi székháza) szeptemberben tanúja volt, ahogy egy katonát szabályosan kivégeztek. Odaléptek hozzá, tarkón lőtték, betették a páncélozott járműbe és elvitték. Máig nem tudja, mi is történt pontosan…
Majd egy hetvenhét éves ember, Vojtech Pástor vette át a szót. Visszaemlékezése szerint Kassára hajnali 3 órától ágyúcsövek és tankok meredtek. Ha tűzparancsot kaptak volna, kő kövön nem marad! – hangsúlyozta.
Társaival ő is az épülő Slovannál ücsörgött, s az építkezésen található anyagból barikádot akartak emelni. A tértől nem messze akkor benzinkút állt, ahonnan dízelt szereztek. Fadorongokra rongyot kötöttek, bemártották a gyúlékony folyadékba, és ilyen rögtönzött égő fáklyákkal dobálták meg a páncélozott járműveket.
Később letartóztatták és végül 12 és fél évre ítélték, amit le kellett ülnie. Negyven hónapot töltött vizsgálati fogságban, majd rövid időre szabadlábra került. Egy alkalommal felkeresték otthonában, hogy a börtönben járvány volt, így be kell oltani. Ellenkezett, de lefogták és „beoltották”. Összeesett és önkívületi állapotba jutott. Amikor felocsúdott, az zakatolt a fejében: Valld be, akkor szabadulsz és kiengednek! Valld be…
Még halálos ítélet is fenyegette. Ugyanis egy orosz asszony, Valentyina Belasová – Jozef Belas kommunista ezredes felesége – letépett néhány plakátot. A jelenlévők véleménye megoszlott. Egyesek szerint csak azokat, amelyek a férjére vonatkoztak, mások úgy tudták, Dubček portréit és más falragaszokat is. A tömeg ezen feldühödött, letépte a ruháját, piros festékkel öntötték le, míg egy élelmiszerboltba sikerül bemenekülnie.
Pástort és társait a bíróság később azzal vádolta, hogy ezt a nőt villamos alá akarták lökni, hogy így öljék meg. A vád azonban összeomlott. Az egyik tanú megkérdezte a bíróságot, vajon láttak-e már villamost, melyet dízel vagy benzin hajtana. Akkor ugyanis a vezetékek leszakadtak és a tankok tönkretették a síneket, így a villamosok nem közlekedtek. A bíróság gyorsan berekesztette a tárgyalást. Majd más vádat fabrikáltak és végül Pástort terrorizmus vádjával ítélték el. Kilenc társával együtt összesen 116 évet kaptak! Az őt elítélő kerületi bíróság elnökét Dušan Vasiľnak hívták. Róla később megtudtam, ruszin kommunista volt. Pástor csak azt nehezményezi, hogy ennyi év után ő még jogilag ma is terroristának számít.
Az áldozatok emléktáblája előtt végül néhányan csehszlovák zászlót feszítettek ki, mások virágot hoztak, vagy gyertyát gyújtottak.
