Fotó: MKP

Augusztus 30-án zajlott a Nyitra Megyei Önkormányzat 25. képviselő-testületi ülése, melyről Farkas Iván megyei képviselő, az MKP frakcióvezetője számol be.

A határozatok teljesítése napirendi pont keretében Becse Norbert, az MKP megyei képviselője interpellálta a megyei hivatal vezetőjét, a lezajlott közbeszerzést követően mi okból késlelteti az eredményes pályázóval a komáromi kórház belgyógyászati pavilonja felújításáról szóló szerződés aláírását.

Stubendek László és Baranyai Zsolt képviselők további kérdéseket intéztek az igazgatóhoz. Tájékoztatása szerint a közbeszerzés folyamán hiányosságok merültek fel, emiatt az eredményes pályázóval a szerződést nem írhatja alá. Ezek után az MKP Nyitra megyei képviselőcsoportjának nevében azt javasoltam, hogy a hiányosságok miatt a hivatal igazgatója tizenöt napon belül forduljon a Közbeszerzési Hivatalhoz, számoljon be a vélt hiányosságokról, és kérje a hivatal vizsgálatát a közbeszerzés ügyében. Amennyiben a Közbeszerzési Hivatal nem erősíti meg a megyei hivatalban felmerült vélt hiányosságokat, a megyei hivatal az eredményes pályázóval haladéktalanul kösse meg a felújításról szóló szerződést. Határozati javaslatomat a jelen levő megyei képviselők döntő többsége elfogadta.

A megyei hivatal által kiírt közbeszerzés érdekessége, hogy a komáromi Darton kft. nyerte meg, vagyis a belgyógyászati pavilon felújítását végre helyi vállalat végezhetné el. Amennyiben a képviselő-testület határozatát a megyei hivatal záros határidőn belül nem teljesíti, megyei képviselőként mi fordulunk a Közbeszerzési Hivatalhoz, mivel a rendelkezésre álló információk alapján a közbeszerzés a jogszabályok alapján zajlott le.

Az Interreg – a Magyar-Szlovák Határon Átnyúló Program irányító hatósága néhány hete hirdette meg pályázati felhívását. A program 2. célkitűzése az országhatárok könnyebb átjárhatóvá tétele. Interpellációmban a megyei elnököt kértem, számoljon be arról, hogy a 2015 decemberében elfogadott megyei határozat szellemében, a Helemba és Ipolydamásd között felépítendő Ipoly-híd ügyében eddig milyen konkrét lépéseket foganatosított a Nyitra Megyei Hivatal. A meghirdetett pályázati felhívás alapján elkezdődött-e a tervdokumentáció szlovákiai oldalának elkészítése, felkészült-e Nyitra megye a kivitelezés előfinanszírozására és elkezdődött-e a közös pályázat előkészítése, amelyet Nyitra megye partnerével, a NIF Zrt-vel közösen nyújthatna be jóváhagyásra az irányító hatóságnak.

Hiú ábránd volt e felmerülő kérdéseket a megyei közgyűlésen megvitatni, mert az illetékesek azt sem tudták, hogy a pályázat kiírásra került. Persze alacsonyabb szinten, a megyei hivatal közlekedési főosztályának dolgozói az elmúlt hónapok folyamán részt vettek a projekt-előkészítésben, számos egyeztetést, tanácskozást folytattak partnerünk, a NIF Zrt. munkatársaival, gyakran kint a terepen, Helembán vagy Ipolydamásdon. Van még idő bőven, ám ez ügyben rengeteg a tennivaló.

A megyei közgyűlés elfogadta a korábban elkészített, ám meg nem valósított tervdokumentációk kisorolását, amelyek esetenként több tízezer euró összeggel növelik meg – meddő jelleggel – a megye vagyonát. Az MKP megyei képviselőcsoportja nem támogatta a javaslatot, mert több, régiónk számára fontos tervdokumentáció lett hatályon kívül helyezve. Ilyen például a Köbölkút községet elkerülő út 2007-ben és 2005-ben elkészült két tervdokumentációja, amelyek kivitelezése források hiányában hiúsult meg. Ezzel párhuzamosan a megyei képviselő-testület elfogadta határozati javaslatomat, hogy ilyen esetekben a megyei hivatal tüntesse fel a hatálytalanítás okát, az alternatív megoldást, amely az eredeti tervet helyettesíti, és határozza meg az alternatív megoldás forrásait, fedezetét, valamint forrásigényét.

A megyei önkormányzat egy korábbi határozat értelmében jóváhagyta a Léva városában működő megyei oktatási, kulturális és szociális intézmények hőenergia-gazdálkodásának módosítását, amely alapján az eddigi szolgáltató, az Energo-SK Részvénytársaság helyett olyan helyi hőenergia-termelőre kapcsolódnak, amely az eddigieknél jóval gazdaságosabb feltételek mellett szolgáltatja majd számukra a hőenergiát.