A kép illusztráció (Forrás: pixabay.com)

Hatvanhét magyar és 32 szlovák cég van a 2015-ben a legnagyobb forgalmat lebonyolító 500 kelet- és közép-európai cég között. A Hospodářské noviny című cseh gazdasági és politikai napilap által szerdán nyilvánosságra hozott céglistát (CE TOP 500) a Deloitte könyvvizsgáló társaság készítette a tavalyi hivatalos pénzügyi eredmények alapján.

A félezer nevet tartalmazó listán 182 lengyel, 74 cseh, 67 magyar, 46 román, 32 szlovák, 29 ukrán és 17 szlovén vállalat szerepel. A régió többi országai cégeinek száma ennél alacsonyabb.

Az első helyen továbbra is a lengyel PKN Orlen vegyipari konszern van 21 108,9 millió eurós forgalommal, a második a magyar MOL 13 263,1 millió eurós bevétellel, míg a harmadik a cseh Škoda Auto, amelynek bevétele tavaly 11 547,9 millió eurót tett ki. A PKN Orlen és a MOL bevételei tavaly a 2014-es évhez viszonyítva csökkentek, míg a Škodáé emelkedett.

Az első tíz között négy lengyel, három magyar, két cseh és egy szlovák cég szerepel. Az első három cég után sorrendben a lengyel Jeronimo Martins Polska, a lengyel PGNiG, a magyar AUDI Motor Hungária, a cseh ČEZ, a szlovák Volkswagen Slovakia (7227,5 millió euró), a magyar GE Infrastrukture CEE és a lengyel PGE következnek.

A magyarországi cégek közül az első százasba került még az MVM (26.), Mercedes-Benz (34.), Samsung Electronics (55.), a Magyar Telekom (67.), a Magyar Suzuki (75.), TESCO-GLOBAL Áruházak (76.), Magyar Földgázkereskedő (77.) és a Flextronics International (94.).

A szlovákiai vállatok közül az első százasban a Volkswagenen kívül még a Kia Motors Slovakia (17.), Petrol Group (30.), Slovnaft (32.), a Samsung Electronics (43.), PCS Slovakia (56.), Slovenské Elektrárne (58.) és a kassai U.S Steel (69.) található.
Az 500 kelet-közép-európai cég forgalma 2015-ben 685 milliárd eurót tett ki, ami lényegében a 2014-es szintnek felel meg.

„A cseh vállalatok közül leginkább az energiaipari és az autóipari cégeknek ment jól 2015-ben. Nőttek a számítástechnika és internetes kereskedelemmel foglalkozó cégek is“ – nyilatkozta Josef Kotrba, a Deloitte cseh részlegének vezetője.

A listában a legnagyobb számban (183) a fogyasztóipari termékeket gyártó cégek szerepelnek, a második helyen az energiaipar (133) van. A Deloitte könyvizsgáló cég 2006 óta évente állítja össze a legnagyobb forgalmat lebonyolító kelet- és közép-európai cégek listáját.