A hattyúk az ókor óta a kultúrhistória és a mítoszok emblematikus madarai. Apollón isten szent madarának képében csábította el a szépséges Lédát Zeusz, az ókori görögök szoknyavadász főistene, s a hagyományok szerint Léda hattyútojásban hozta világra szerelmük gyümölcsét, Szép Helénát.
A Fiastyúkot leszámítva a hattyú az egyedüli madarunk, amelyik csillagkép formájában felkerült az éjszakai égbolt fekete kárpitjára, és amelyhez az emberiség megannyi hiedelme fűződik, többek között az, hogy halála közeledtét érezvén énekel.
Londonban a Temzén tanyázó hófehér szépségek még ma is a mindenkori királynő tulajdonát képezik, amelyekről az uralkodó által kinevezett „hattyúfelügyelő” hivatott gondoskodni. Hála Csajkovszkij zsenialitásának, a hattyúk a zeneirodalomba is bevonultak.
A mesék és mondák ősi ködébe vesző időkben „Tündérkertnek” is mondott Csallóközben nem őshonos madár a hattyú, bár a Duna és a Vág ölelésében élt elődeink azért minden bizonnyal ismerték legnagyobb röpképes madarunkat. Bizonyosra vehető továbbá az is, hogy az ótörök eredetre visszavezethető hattyú névvel tulajdonképpen a bütykös hattyút illették.
Manapság, amikor a hattyúk Csallóköz-szerte már annyira elszaporodtak, hogy úgyszólván minden folyószakaszon, holtágon, tavon és csatornán szép számban megtalálhatók, szinte hihetetlennek tűnik, hogy a 19. századtól kezdve száz évre eltűntek a történelmi Magyarországról, ahol legfeljebb csak a telepített példányok költöttek.
Az első szabadon élő egyedei, amelyek nyugat felől érkeztek, csupán a múlt század hetvenes éveinek az elején telepedtek meg. Jól emlékszem például, hogy 1974-ben Komárom környékén mekkora hírverést és izgalmat váltott ki, amikor a Keszegfalva melletti Konkolyn, amely a Vág-Duna régi holtágának a maradványa, tartósan megtelepedett az első hattyúpár. A tojó, amelyet „Popónak” becéztek a környékbeliek, hamarosan ki is költötte hat barnás utódját.
Sok idő telt el azóta, s miközben egyes madárfajok kipusztultak, illetve felkerültek a veszélyeztetett madarak hosszú listájára, a hattyúk sikertörténete folyamatos. Olyannyira, hogy egyes ornitológusok véleménye szerint már jócskán túlszaporodtak és sok gondot okoznak, mivel agresszivitásuk és mérhetetlen étvágyuk révén veszélyeztetik az őshonos madarainkat.
Az ezredforduló idején például a virtiek panaszkodtak, hogy az ott megtelepedett hattyúk a vízről elűzik a kacsákat és a libákat. Bár az ornitológusok a hattyúkat is gyűrűzik, az itteni állományukat illetően többé-kevésbé csak becsült adatok állnak rendelkezésünkre. Szinte hihetetlen, de egyes ornitológusok csupán a Komáromi járásban mintegy 600 egyedre becsülték állományukat.
Talán közelebb áll a valósághoz a magyarországi adat, miszerint ottani állományuk mintegy 300-450 fészkelő párra tehető. Mindemellett nem kevés az olyan hattyúk száma, amelyek Észak-Európából csak átmenetileg látogatnak el hozzánk. Egyik példányukról a rajta lévő gyűrű adatai alapján feljegyezték, hogy nem kevesebb, mint 1700 kilométeres utat tett meg.
A hattyú, pontosabban a bütykös hattyú Magyarországon nem védett, nálunk azonban egyelőre védi a törvény.
