Fotó: Felvidék.ma

Érsek Árpád közlekedési miniszter, a Most-Híd Nagyszombat megyei képviselője lemondott megyei képviselői mandátumáról a Nagyszombati megyében. Helyére Miklós László kerül, aki a megyei választáson első póttagként nem került be a megyei képviselőtestületbe. Az MKP-s politikus 2016. október 19-én teszi le a képviselői esküjét.

Miklós László a Dunaszerdahelyi járási körzetben indult. Közismert politikus és szakember. 1949. január 24-én született Tornalján. A Dzurinda-kormányban az MKP-s politikus környezetvédelmi miniszterként tevékenykedett. 2016-ig a Magyar Közösség Pártjának mezőgazdasági és környezetvédelmi alelnökeként is dolgozott. Tanár, több szakmai kiadvány szerzője. 2013-ban a Nagyszombat Megyei Önkormányzat a tiszteletbeli polgári címet adományozta Miklós Lászlónak, tudományos és környezetvédelmi tevékenységéért.

Érsek Árpád szeptember végén levélben mondott le képviselői posztjáról, mert a miniszteri székkel összeegyeztethetetlen a megyei képviselői poszt. Andrej Kiska ez év augusztusában nevezte ki Érseket miniszternek, miután átalakult a kormány és a Sieť tagjai beléptek a Most-Híd frakciójába. Korábban a közlekedésügyi minisztérium államtitkáraként tevékenykedett.