Radványi Géza világhírű filmrendező – Márai Sándor öccse – október 25-én emléktáblát kapott a Grosschmid család egykori otthonának falán. Palenčáráné Csáji Ildikó, a Kassai Polgári Klub (KPK) elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd jómagam ismertettem Radványi életrajzát.
Grosschmid Gézaként született Kassán 1907. szeptember 26-án. Apai nagyanyja vezetéknevét választotta. Első versei Ember Tamás név alatt láttak napvilágot. 1922-ben jelent meg első novellája a Kassai Naplóban. Kassai tanulmányai után a Népszövetség mellé akkreditált újságíróként dolgozott 1926-28-ban. Párizsban, Genfben, Madridban, Londonban működött. Francia, bécsi és magyar laptudósítóként kezdte, s többek között a Prágai Magyar Hirlap riportere is volt. Azután forgatókönyv-javításon keresztül, ennél a mesterségnél kötött ki. 1933-tól rendezőasszisztens, forgatókönyvíró német és francia filmgyárakban. Majd 1937-ben feleségül veszi Tasnády-Fekete Mária 1931-es szépségkirálynőt, színésznőt, akinek kezét akkori férjétől kéri meg. Az asszony később a müncheni Szabad Európa Rádiónál dolgozott.
Egyik forgatókönyvéből nem az lett, amit szeretett volna. Dühös lett, s így nekifogott a rendezésnek. A második világháború után a filmfőiskola megalapítói és tanárai közé tartozik. Az akkori megismételhetetlen légkör segíti leghíresebb filmjének megszületését, a Valahol Európában-t 1947-ben. Ezért megkapja 1949-ben a Kossuth-díjat, melyről lemond a gyermekszereplők javára. Ez hatodik filmje. 1947-ben Olaszországba költözik, 1952-53-ban Párizsban forgat. 1954-től a müncheni filmművészeti főiskola tanára, 1977-ben hazaköltözik Magyarországra. Ezután többször jár szülővárosában. 1986. november 26-án hunyt el Budapesten. Ennek lesz nemsokára 30 éve.
Nincs értelme felsorolni mind a 24 filmjét. A színes szélesvásznú Tamás bátyja kunyhóját azonban érdemes kiemelnünk, amely 1964-65-ben készült a világhírű Harriet Beecher Stowe regénye nyomán. Világsztárok sora szerepelt benne.
Ő fedezte föl a fim számára Louis de Funès bárzongoristát, Romy Schneidert és Genevieve Page-t, aki bolti kiszolgáló volt, s aki ötvenéves filmkarriert futott be. Dolgozott Lily Palmerral, Vittorio de Sicával, Juliette Grécoval, Lino Venturaval és René Berjavel forgatókönyvíróval, valamint Robert Stolz osztrák zeneszerzővel, hogy most a kiváló magyar színészek hosszú sorát ne is említsük.
„Nagyon nehéz meghatározni, honnan indultam, hová mentem, hol vagyok otthon…” – töprengett, de a városról, melybe most így, szimbolikusan visszatér, a következőket gondolta: „Kassa nem földrajzi objektum, pontocska a térképen; Kassa élménykör, sőt világnézet.”
Majd a Budapesten élő Jáky Judit – leánytestvérének unokája – emlékezett Géza bácsira kezében azzal a Macival, amelyet ő küldött neki ismerősök által gyermekkorában. S miután hazatelepült, sokat beszélgettek. Egyszer a következőket mondta neki: „Tudod, minden amit csinálunk, az Kassa.”
Az emléktáblát Haraszti Attila főkonzul és Jáky Judit leplezte le. A résztvevők egy szerény kiállítást nézhettek meg Radványi életéről. Ezt követően a megemlékezők a Thália Színház Márai Stúdiójában megtekinthették a rendező utolsó filmjét, a Circus Maximust (1980).
